Sok ismerősömmel, volt osztálytársakkal találkoztam mostanában, szinte mindegyiknek szemüvege volt. Gondoltam is, hogy ez érdekes, hiszen még fiatalok vagyunk ehhez, de alapvetően nem rossz egy szemüveg, ahogy szokták mondani, öltöztet is egy kicsit, stílust ad, úgyhogy ennek megfelelően tekintettem erre a kiegészítőre, na meg persze azokra, akik ilyet hordtak. És konstatáltam, hogy nekem nem kell... 

Egészen néhány héttel ezelőttig, mikor is konkrétan szembesültem a ténnyel, közelre már nagyon nem úgy látok, mint régen.
Voltak ennek előjelei, de nem tulajdonítottam ennek jelentőséget, csak az sms-t már kicsit messzebbről néztem, az aprólékos munkáknál, mint egy makett matricázása már nem volt minden olyan tiszta, de ezt a jelenséget elhessegettem azzal, hogy fáradt vagyok, hogy sokat ülök a monitor előtt és a szemem fáradt, stb. 
Vagy volt egy általános iskolai osztálytársakkal összehozott találkozó, nagyon kellemes hangulatban, ahol az olvasás néhányuknál nehézséget okozott, így egyikük olvasószemüvegével próbáltak sokan az étlap kínálatából választani. Pedig kicsit messzebb tartva az étlapot minden tökéletesen olvasható volt, bár a gyengébb világítás miatt kicsit hunyorognom kellett nekem is, de meg volt, mit szeretnék enni. 
Aztán egy esti szürkületben, az autóban néztem a térképet és egy utcát kerestem. Bizony hiába kapcsoltam fel a belső világítást, valahogy összefolytak az utcanevek, kis küzdelemmel sikerült megtalálni, amit kerestem. (GPS nincs a kocsiban, ha lenne, sokkal később szembesültem volna azzal a ténnyel, hogy egy szemvizsgálat már aktuális lenne)
Viszont nem rég, mikor egy szűk helyen kellett volna egy lakásban a vízórát leolvasni és bizony csak egy foltot láttam, elmosódott kontúrokkal és számok nélkül, akkor határoztam el, hogy csinálok mobillal egy fotót és majd azt nézem meg, utána pedig sürgősen elmegyek szemészetre...

Így is tettem, utána néztem, a környéken hol van olyan szakember, akihez fordulhatnék, majd írtam egy email-t és rövidesen jött a válasz, hogy sok szeretettel várnak. Az időpont hibátlan volt, kedvesen fogadtak, elmondtam mik a tapasztalataim, majd jött a vizsgálat. 
Távolra hibátlanul látok, de ezt nem rég, mikor a jogosítványhoz el kellett olvasnom a táblán lévő szöveget, megállapította a doki is, a legapróbb betűkkel sem volt gond a szoba másik feléből. Még meg is kérdezte poénosan, hogy 
- megtanulta a sorokat?
:-)
Nem, csak jó a szemem, gondoltam és tudtam, hogy a távoli dolgok tiszták.
A szemüvegszalonból kinézve a szemben lévő bolt portáljáról is elkezdtem olvasni a szöveget, mire a hölgy mondta, hogy oké, ez valóban jó így. 

Ellenben a közellátás nem az igazi, kérdezte, olvasni milyen távolságról szoktam, majd elkezdtünk mindenféle lencséket próbálgatni. Egy idő után meg lett az a dioptria, ami szükséges ahhoz, hogy valóban jól lássam a betűket a Tőlük kapott dokumentációban, így tisztán élesen szembesültem azzal, hogy romlott a szemem.
A vizsgálat közben elmondták, hogy 40 év felett (most már le sem tagadhatom, hogy ezen túl vagyok... :-) ) mindenkinek elkezd romlani a szeme és ki előbb, ki utóbb, de olvasószemüveg miatt megkeresi optikusát. 
Még egy fázis volt hátra, a keret kiválasztása. Sok szemüveget próbáltam fel, ami nekem elfogadhatónak tűnt, azokat megmutattam a hölgynek is, aki asszisztensként segítette a választást, végül eldöntöttük, minél maradjak. Általában olyat szoktam választani jó érzékkel, ami nem olcsó, de most sikerült egy kellemes árú keretet találnom és ezt megrendeltem a megfelelő lencsével együtt.

Néhány nap múlva a kezemben volt az új szemüveg, majd feltettem és mostanában már ha valóban közelre kell néznem, használom is. Tényleg kevésbé fárad a szemem és jobban látok, ez jó hír. Az kevésbé, hogy ez a folyamat nem áll itt meg, időnként új vizsgálatra és újabb korrekcióra lesz szükség, a lencsén módosítani kell, de jelenleg nem ez a fontos, hanem az, hogy most így tökéletes. És szerintem jó választás volt... 

Köszönöm a segítséget és a rugalmas, profi hozzáállást a Viza Optika munkatársainak. (www.vizaoptika.hu)
A bejegyzés nem reklámcélból íródott, hanem elmeséltem a történetet, ami azt gondolom, sokakat érinthet. És ha már meséltem, gondoltam megmondom azt is, kik segítettek nagyon profi módon az első szemüvegemet összehozni...

Egy hónapnál is több idő eltelt, hogy nem írtam semmit. Persze közben gondolkodtam sok mindenen, jöttek az ötletek, úgyhogy most egy kicsit tematikusan folytatom a blogot. Volt néhány olyan nyaralás, ami szép emlék számomra (is), ezeket fogom feltenni, szépen sorban, remélem tetszeni fog ez az első azoknak, akik Törökországot szeretik, vagy oda utaznának legközelebb. Talán pár ötletet, tanácsot is ki tudnak olvasni a sorokból. Kívánom, hogy így legyen. :-)
Általában a nyaralások után itthon szoktam egy kis összefoglalót írni, ami két célt szolgál. Egyrészt később, mikor nosztalgiázni támad kedvünk, könnyebb lesz visszaemlékezni a szép és jó dolgokra, a nyaraláshoz köthető élményekre, másrészt sokszor van az, hogy mikor visszaérkezik valaki a pihenésből, a barátai és ismerősei megkérdezik, milyen volt...? Nos, ha mindenkinek elkezdem elmesélni, biztos, hogy hol ez, hol az marad ki, így viszont minden benne van, ami történt. Úgy vettem észre, örültek az ismerőseink a beszámolónak. 

Úgyhogy jó utazást kívánok a monitor előtt. Kezdem azzal a nyaralással, ami a "legelső" olyan egy hetes nyaralásom, utazásom volt életemben, ami nem valamilyen céllal történt,  nem kapcsolódott más eseményhez, hanem tényleg a pihenés volt a lényeg. A helyszín Törökország, Side, az időpont 2004.

Az egy elképzelés volt, hogy Törökországba utazunk, aztán megtaláltuk a megfelelő irodát és ezt a helyet, ezért döntöttünk, Side lesz a cél. Előtte néhány nappal elkezdődött a szervezés, csomagolás, majd életem első repülőútja. Soha nem repültem még, érdekes érzés és nagy élmény, amikor megemelkedik, amikor légörvényen megy keresztül a gép és amikor végre földet ér. 

(Ezt a repülő ablakából fotóztam, egymást érték a leszálló gépek)

Az út odafelé 3 óránál több volt, visszafelé viszont kettőnél kevesebb. Azt tudtam, hogy a  visszafelé vezető út rövidebbnek tűnik, de hogy ennyivel…? :-) Először csak nézegettem a repülésről szóló papírokat, de aztán utána jártunk és kiderült, egy óra eltolódás van Magyarország és Törökország között. Hogy fogjuk ezt majd kiheverni…? (na majd a tengerpaton... :-) )

Side a repülőtértől kb. egy óra buszozásra van, a tenger partján, nagyon kedves kis szállodakomplexumhoz értünk oda. Sandy Beach volt a felirat, úgyhogy mi megérkeztünk.
Alacsony épületek, inkább üdülő, mint a klasszikus értelembe vett sokemeletes szállodaóriás, de éppen ez adta meg a hangulatát. Az épületek és a tenger között kis hangulatos pihenőhely, büfék és két medence volt, meg sok-sok pálmafa, növény. Aztán rögtön a homokos tengerpart, napernyők, nyugágyak sora. Már megérkezésünk percében tudtuk, ez jó lesz.

Ahogy megérkeztünk, evéssel kezdtük a nyaralást, mivel pont ebédidő volt. És innentől kezdve szinte egész nap lehetett enni-inni, már aki bírta, erről szól az all inclusive ellátás. Először megpróbáltuk mi is, de aztán rájöttünk, hogy azt a mennyiséget nem lehet elpusztítani és ha fogyásnak indul valami, akkor jön a pincér és újat tesz ki az asztalra. Így ezt végiggondolva normálisan kezdtünk enni, természetesen minden újat megkóstolva, így inkább több fajtából kicsit, az ízek kavalkádja miatt is, mint egyből sokat. Néha beleesett ebbe néhány új és furcsa íz is, ez valószínűleg valami helyi különleges fűszer hatása volt, de többnyire jó ételek voltak. A süteményekről meg nem lehet, csak maximális tisztelettel és elismeréssel beszélni. Sokféle, de finomabbnál finomabbak. Így ez elmaradhatatlan záróakkordja volt az étkezéseknek, majd egy fürt szőlő és aztán jött mindig a „jól megérdemelt” pihenés… A dinnye valahogy a hazaihoz képest íztelen, a barack és a szilva viszont nagyon kellemes ízű volt. A tálalásról csináltam pár fotót, nagyon jól néztek ki az asztalok és szinte minden kínálgatta magát. Díszítésnek meg pl. dinnyéből faragott érdekességeket vagy uborka-sárgarépa felhasználásával készült virágot tettek az asztalra.

Akik az étkezésre felügyelnek, reggeltől estig rohantak. A reggelivel kezdődött a napjuk, majd mikor végzett mindenki, akkor jött a tízórai, amit Ők késői reggelinek hívtak. Ezután kis szünet, addig előkészültek az ebédhez, pakoltak és takarítottak, majd jöttek a vendégek. A délután már az uzsonna és aztán a vacsora előkészületeiről szólt. Este rendet raktak és a kész ebédlő várta a korán kelőket a reggelivel… A tisztaság és a rend mindig meg volt, ha végzett valaki valami étellel, és félretette a tányért, szinte azonnal elvitték, hogy legyen hely a következő adagnak, amit a svédasztalos rendszerben keres magának mindenki.

A vizet nem tanácsos meginni a sok klór miatt, így ásványvízzel lehet legjobban oltani a szomjat, ezt mindenhol lehet kapni, akármerre megy az ember.

A helyiek szeretik, nekünk nem nagyon jött be a gözleme, amit a helyszínen nyújtott, sütött és töltött meg mindenfélével egy néni. De egy érdekességnek jó volt ez is, na meg kóstolónak, többféle tölteléket is kóstoltunk. 

Az első este romantikus sétával telt a tengerparton. Kézben a papucs és mint a filmeken, kicsit a vízben, kicsit a parton, néztük a naplementét, hallgattuk a tenger morajlását. Van egy hangulata ennek is, még ha giccsesnek is mondhatjuk, de jó volt. Aztán alvás, mert azért fárasztó volt az első nap, tele mozgalmas dolgokkal, utazással és élményekkel. Na ilyenkor jól esik a szobában lévő légkondicionáló, mert egyébként rettenet lett volna az egész nyaralás.

Másnap reggeli után vettünk gumimatracot, mert mégis csak gyerekek vagyunk egy kicsit… :o) Na meg a hullámokon ezzel nagyon kellemesen lehet szórakozni, főleg úgy, hogy egyrészt nem könnyű megmaradni rajta, másrészt a hullámok teljesen jól kiviszik a part felé. A nap pancsolással telt, meg pihenéssel. A napozástól egy kicsit tartottam, így egy komolyabb krémet vittünk és ez megvédett a leégéstől egy héten át, bár helyenként nem is barnultam annyit, mint amennyit szerettem volna. Bezzeg Rita… Azoknak, akik akarták, volt motorcsónak által vontatott ejtőernyő, banánozás, jet ski és egyéb extrák is, külön térítés ellenében, ezeket kihagytuk.

A kis városban és a környező településeken vagy taxival, vagy dolmussal közlekedhet a turista, ha nem akar csoportosan utazni. A dolmus gyakorlatilag egy iránytaxi, egy kisbusz aminek a sofőrje kiírja, merre megy, aki pedig arra tartana, azt felveszi bárhol és út közben kiteszi bárhol, ahol azt az utas szeretné. Ha lát olyan embert, aki gyalogol, diszkréten dudál és ha kell, bármikor megáll, bármikor leinthető. A viteldíj kedvező, egy euro körül volt pár km-en belül. Ha Ő éppen nem arra megy, elmondja, mikor jön a megfelelő dolmus ami majd jó lesz.

SIDE. A városka egy nagy bazársor, egy kikötő, régi görög romok és nagy üdülőterület összessége, a szélén és a közepén a helyiek lakóházaival.

Alig láttunk három emeletesnél magasabb házat, csak a nagy városokban vannak olyanok, meg a szállodák. Viszont minden házon ott van a napelem és a vizes hordó, hogy ne kelljen melegíteni a vizet, ha már a természet gondoskodott erről, hiszen nap közben árnyékban volt 40 fok körül a hőmérséklet, napon ehhez még adhatunk 6-7 fokot. A tenger meg harminc felett…

A bazársoron ruha, dísz és ajándéktárgy, szőnyeg, étel és arany minden mennyiségben megtalálható volt. Ha valaki sétált a boltok előtt, szinte mindenhova kedvesen próbálták beinvitálni, mosolyogva, barátságosan. Alkudni szinte kötelező, de mintha a fogukat húznák, úgy reagálnak minden kisebb számra, mint amit Ők mondanak, de azért engednek rendesen ha komolynak látják a szándékot. És közben magyarázzák, hogy már Nekik többe van, mint amit mi ajánlunk érte, aztán mégis adják. Nem is értem, hogy élnek meg ennyi veszteséggel egy szezonban… :o) A szőnyegeket a boltok előtt szövik, az ékszereket egymást érő komoly szalonokban lehet megvenni. 

A szerda pancsolással, pihenéssel telt, este a parton tábortűz és program a gyerekeknek tánccal, zenével. Na meg a naplemente, ami azért mondjuk meg, szép látvány és jó fotózni. A helyiek fotósainál elleshető pár apró ötlet, volt amit mi is megvalósítottunk… Így születnek a giccsképek, de nem baj, egy-egy ilyen elfér a fotógyűjteményben. :-)
Ha a vízben állsz, a lábad alól a hullámok visszafelé kimossák a homokot és érezhetően lehet süllyedni. Jó érzés.

Csütörtök. Bementünk a város központjába, a kikötőbe. A hajók mint a régi filmekben, kívülről vitorlásnak néznek ki, de szinte mindben egy-egy dízelmotor dohog.

A hangulatos séta után jöhetett a kikötő dísze, az oszlopcsoport, amit mint minden turista, én is körbefotóztam, majd odaálltunk elé és egymást is fényképeztük. Ha valaki magáról szeretett volna képet készíttetni, bárkit meg lehetett kérni, a helyiek nem szaladnak el a géppel mert a turizmusból élnek és ezzel tisztában vannak, a turisták meg azért nem, mert hova is szaladnának? Inkább egymást kérik meg, ha nem csoporttal érkeznek, hogy készüljön egy-egy fotó emlékbe…

A faragott kövek, a színház romjai és minden, ami a környéken volt szép, szabadon látogatható, visszaadja a régi kor érzéseit, hangulatát. Érdekes fotókat lehet készíteni, ha valaki keresi a témát.

Persze mindenhol üzletek és bazársor, ez a városka legnagyobb bazárja itt, majd a dolmus végállomása mellett egy olcsóbb és egyszerűbb, de ugyanolyan kínálattal rendelkező turista csalogató üzletsor volt. El is kezdtük beszerezni a kis ajándékokat, „Allah szemét”, ami egy kis kék-fehér dísz, de mindenhol megtalálható, hiszen vigyáz az emberekre, kis láncokat, fűszereket, édességeket és egyebeket. A zene 6-8 euroért (műsoros gyári cd-k tömege) kapható. Vettünk is egy aktuális sztár zenéjéből, amit ott hallottunk és tetszett, itthon meghallgatva pedig nagyon visszaadja a török zene és a mai modern zene összességét, a hangulatot, amit kint tapasztaltunk. A kocsiban is ez megy mostanában…

WC. Ilyen drágán nem könnyű ezt elintézni, egy millió az ára. Na persze helyi pénzben, de mivel az infláció nem egyszerű az országban, így euroban is kiírják, ami 50 centet jelent…

Láttunk egy koccanást, egy motoros kicsit sokkal érkezett és belement egy autó bal első ajtajába, ami szembe haladt, kiugrott a sofőr, egy percet üvöltözött, lehordta a srácot, hogy miért nem figyel, majd visszaszállt és ment mindenki a dolgára. Ez is jellemzi az ottani közlekedést, nem nagyon láttunk sértetlen autót, kis horpadások, lámpa vagy index törés sűrűn előfordul, de bármilyen bátran és tempósan is közlekednek, nem láttunk balesetet. Állandóan dudálnak. Ha jönnek és nem adnak elsőbbséget, vagy ha pl. a taxi vagy dolmus lát egy utasnak kinéző embert, azonnal villognak, ha gyorsabbak mint az előttük haladó, de az ezt fel is fogja hamar és elengedi a gyorsabbat, nem mint kis hazánkban. Mivel szinte sehol sem látható már a felezővonal felfestése, vagy nem is volt, ahányan elférnek egymás mellett, annyian mennek az úton, de figyelnek egymásra, ha a gyorsabb jármű mögéjük érkezik félrehúzódnak, hogy ne tartsanak fel másokat. A buszok és teherautók is lazán mennek a belső sávban ha gyorsabbak, mint a kívül haladók, de csak akkor és addig, ameddig meg nem előzték azt. A teherautókat megpakolják annyira, amennyire csak lehet, néha már a látvány sem egyszerű, akármikor úgy gondolná az ember, össze fog roskadni az autó, de nem. Bukósisak nincs, a kresz csak papíron létezik szerintem, hiszen a piroson is átmennek ha látják, hogy éppen senki sem megy a szabad jelzésén át, még ha emiatt kikerülik a szabályokat tiszteletben tartó és megálló autósokat, akkor is. A stoptábla nem kötelező, csak tájékoztat, hogy jobban kell figyelni. :o) Azt hiszem, jól érezném magam egy ilyen közlekedésben, főleg mert lehet, sőt kell is dudálni sokat.

A helyiek nem a szállodák előtt strandolnak, hanem külön helyeken, többnyire. De a szállodák előtti partszakasz teljesen nyitott bárki számára, végig a kikötőtől ameddig a szem ellát. Pancsolt a tengerben egy helyi nő, aki csadorban volt a vízben, ez azért meglepett…

A kagylógyűjtés is egy érdekes elfoglaltság, néhány méteren belül teljesen más a „kínálat”, ha valaki sétál és figyel, kicsi és nagy, csavart és sima kagylókból válogathat, kedvére. Csak le kell hajolni és megkeresni, melyik tetszik…

1001 éjszaka. Ez egy külön program, nagyon hangulatos 800 éves karavánszeráj épületben, svédasztalos fogadás után egy zenés-táncos műsor, amiben bemutatják a különböző területek táncait, zenéjét, óriási hangulatot csinálnak, az este csúcspontja pedig a hastánc volt. Egy fehér ruhás hölgy és egy fekete ruhás srác először külön-külön, majd együtt, végül pedig néhány vendéget felhívva a színpadra, táncoltak, show műsort adtak.

Éjszaka utaztunk vissza a szállodába, út közben láttuk, hogy szinte mindenhol építkeznek, a szállodák és utak készülnek, mert a hely egyre közkedveltebb célpontja a német és orosz turistáknak. A helyiek nagy része a német nyelvet ismeri legalább alapszinten, de találkoztunk olyannal is, aki pár mondatot tudott magyarul is. És megtudtunk egy fontos dolgot is. Magyarisztánból jöttünk, ez a legtávolabb lévő „török” népcsoport hazája, tehát testvérek vagyunk valahol, csak kiváltunk Törökországból... Ők ezt tanítják ott, a 150 évre visszaemlékezve. :o)

Ismét pihenés, és a „szokásos” időtöltés, majd szombaton hajnalban indultunk Pamukkale felé. Ez egy nagyon érdekes képződmény, nem is volt közel, de megérte az egy napos oda-vissza buszozás. Gyapotvárnak hívják a helyet, gyakorlatilag mészkőképződmény, a források által felhozott ásványi anyagok ülepedtek meg ilyen furcsa, de csodálatos formában.

A tengerparttól ehhez át kellett menni a Taurus hegységen és az anatóliai fennsíkon is, a hegyek között ezer méternél is magasabban voltunk, ott nem volt olyan rettenetes a hőség. A fürdő az ásványi anyagokkal teli vízének jótékony hatása miatt híres, a hely előtt van Hierapolis ókori város néhány romja, Nekropolisz a temetkezési hely, a Domitianus kapu és egy színház romjai. Na ezt meg is másztuk, hiszen azért fentről egy fotó az megéri… :o) Na meg körbenézhettünk a tetejéről a sok-sok rom és lelet helyén, a látvány pazar volt.

Visszafelé egy onix bemutatóterem és gyár látogatása is a programban volt, előttünk csiszolták meg azt a követ, ami olyan, mint a márvány, de ha fény van mögötte, azt átengedi. A boltban hihetetlen drágán volt mindenféle szép és giccses tárgy ebből a kőből, egy orosz család sasfejes faragott, csiszolt onix telefon vásárlásába is belefogott, mert ugye otthon az majd milyen jó lesz a szomszédok előtt… :o)

Ennyi követ nem nagyon láttam még, azt hiszem értem már, hogy a Török rali VB futam miért sziklás-köves pályákon zajlik…

És hogy miért lenne jó ott élni? Mert bár dolgoznak, a legtöbb török embert kereskedni vagy szolgáltatni láttuk. A kereskedés kellemes időtöltés számukra, invitálják az érdeklődőket, majd egy hangulatosat alkudoznak és valószínűleg napi néhány vevő elég a szükséges dolgokhoz, a megélhetéshez. A klima mondjuk elég durva, olyan páratartalommal, hőmérsékletekkel, amihez nem vagyunk szokva, de a vége felé már nem volt olyan rettenetes. Ilyen munkatempó mellett, mosolygós és jó kedélyű emberek között, jó hangulatban meg lehet szokni ezt is.

Vasárnapra kitaláltam, hogy a szállodánktól „nem messze” lévő dzsámit lefotózom. Ez busszal nem volt akkora távolság, de a délelőtti napsütésben, árnyék nélkül gyalogolva már komolyabbnak tűnt. Közben bazársorokon mentem keresztül, majd egy km-t a pusztaságban, az út mentén a következő faluig, de végre odaértem. Mert dolmus éppen nem járt arra. Sok képet csináltam, megérte elgyalogolni oda, de visszafelé már nem vállaltam az utat, a faluban körbenéztem, majd leültem egy árnyékos helyre és vártam a dolmust, amik akkorra már megkezdték áldásos működésüket. Vissza Sidébe, ahol egy kis gyaloglással egy másik dzsámit és minaretet is fotóztam, és ezután úgy gondoltam, az utolsó nap délutánja már teljen a tengerparton és a vízben, mint az előző napok nagy része.

Este még egy bazársort meglátogattuk, most a következő faluba mentünk át dolmussal és onnan gyalogoltunk vissza, 21 óra után már nem volt olyan dráma ez sem, lassan kellemes hőmérséklet uralkodott a tengerpart mellett. Kis vásárolgatás, egy boltnál megkínáltak dinnyével, addig amíg a srác megtudakolta, hogy mi az a zene ami szólt, mert az érdekelt minket és megkérdeztük, (sajnos ilyen cd-t nem találtuk sehol) majd pakolás, hiszen a hétfő reggel már az indulás jegyében telik majd.

Eljött az utolsó reggel, összeszedtünk és pakoltunk mindent, még egyszer megnéztük a nagy vizet, leültünk egy kis időre az előtérben, majd reggeli és jött értünk a busz. Repülőút haza Pestre, ahol jóval hűvösebb várt bennünket, de ez kellemes volt. (29-30 fok) Ja és az időzóna ismételt változása, amit csak pihenéssel lehetett átvészelni hétfőn délután és este… :o)

Nos, ennyi volt a mi első kis utunk-nyaralásunk Törökországban. De megfogadtuk, visszajövünk még ide... :-)

Azt hiszem, utoljára írok most a játékról, amiben részt vettem, de most kicsit más szemszögből.
Az, ami nekem egy nagy élmény volt, amiben sokan segítettek engem, az néhány embernél a poharat betelítette, illetve voltak olyan visszajelzések is, amiknél el kell gondolkodni, hol az a határ, ameddig másoknak tetszik amit csinálok, na és mi az ami már sok. Persze mindenkinek máshol van a szint, amikor betelik a pohár, de ez függ talán a pohár méretétől, illetve attól is, hogy lötyögtetik-e vagy sem... :-)
Én nagyon szerettem volna megnyerni a hazai fordulót, ezért kampányoltam, privát üzenetek százait küldtem el egyenként ismerős és ismeretlen embereknek egyaránt, és ez a győzelem sikerült is azok segítségével, akik látták, hogy van mit cselekedni és akartak is hozzá tenni valami apró segítséget a végső helyezéshez. Most, hogy törölgetem az üzeneteket, szerencsére többségében kedves, segítő válaszokat látok, de...
Szóval van egy "de", így ez a mostani poszt részben arról fog szólni, hogy voltak negatív visszajelzések is a játékkal kapcsolatosan. Ebből lehet tanulni, erről lehet véleményt alkotni, minden esetre ha valaha máskor még játszom, ezekre a dolgokra is oda fogok figyelni, Neked pedig, aki most olvasod a beírást, ha a későbbiekben játszani akarsz, talán segíthet elkerülni egyes negatív helyzeteket. /a kommentek és vélemények vastagított dőlt betűvel lesznek olvashatóak, mellettük az én válaszom lesz majd zárójelben, amiket írtam.../

Miért is vagyok meglepve, hogy autósportos területről jöttek leginkább a negatív vélemények? Hiszen tulajdonképpen 19 aktív év és előtte-utána nagyon sok autósport közelében eltöltött évvel a hátam mögött bizony a legtöbb ismerősöm ebből a körből kerül ki. Így tehát evidensnek tűnhet, hogy Tőlük kapok majd negatív választ is. Csak éppen nem gondoltam volna, hogy ez így fog történni...
Neveket nem írok és nem teszek a szövegek mellé, de azért némi támpontot igen, csak azért, hogy tudjon viszonyítani az, aki olvassa a hozzászólásokat. Nem az a lényeg, ki írta, hanem az, hogy mit. Volt köztük média képviselője és versenyző, rajongó és cég, szóval változó, mint azoknak a sora, akik mellém álltak és segítettek.
Szóval egy kis válogatás:

- Biztos, hogy ezeket éjfél körül kell szétküldened? Másodszor ébresztesz fel... 
/ Most vagyok a gépnél, mert nappal dolgozom, bocs, de nem gondoltam, hogy hallod az üzeneteket... Jó pihenést Neked! /
* az autósport média ismert alakja

- Zsolt, látom, és szavaztam is, de naponta sok. Nem erről szól a facebook, hogy a Te vágyaidat nézegessük, olvassuk, stb. Remélem tényleg vége lesz és nem találnak nektek ki újabb dolgokat. 
/ Azt elfogadom, amit írsz, biztosan nem vagy ezzel az érzéssel egyedül, de vagy ennyi idő alatt sikerül minél több embert elérni és mozgatni, vagy felesleges volt minden perc, minden óra, amit bele fektettem ebbe a szavazásba. És bízom abban, hogy nem dolgozom feleslegesen. Amit Te látsz, az csak a felszín, nagyon sok egyéni megkeresés, és egyéb megy mindenkihez, hogy olyanokat is elérjek ezzel, akik mondjuk nem ismerőseim, vagy nem nézik végig az üzenőfalat visszamenőleg hosszabb időre. /
* média

- Úgy látszik ennek a martini dolognak nincs nálad soha vége, így utólagos engedelmeddel lezárom a követésedet. Nekem unalmas. üdv 
/ Oké, ez a Te döntésed. Sokan kérdezték tőlem, milyen volt, én összeszedtem a fotóimat, megmutatom Milánót úgy, ahogy és amilyennek én láttam. Sajnálom, hogy unod, de természetesen elfogadom, hogy eleged van belőlem. Én pl. azokat nem követem, akik politizálnak, vagy olyan dolgokat tesznek fel, ami távol áll tőlem, ám mivel sok ismerősöm van, néha valóban nekem is sokat kell az üzenőfalon görgetni, hogy érdekes dolgokat találjak. De ha később ránézel az oldalamra, akkor lehet, hogy lesz pár olyan téma, ami tetszeni fog Neked is, vagy érdekelni fog. A blogomban sok autósportos témát szedek össze, ez a martini-s sztori lassan lecseng, és jönnek azok, meg egyéb olyan történetek, fotók, amik valamennyire talán érdekesek lehetnek... Szia! /
Engem nem a pia zavar, hanem, hogy tolakodó módon rakod fel a reklám jellegű posztokat a martiniről. Tudom ki kell őket szolgálni, mert elviuttek Milánóba, de a verseny során is rohadt sok volt, és nem csillapodsz. Jártam már Milánóban, és a martini PR tevékenysége rajtad keresztül nem érdekel. Szerintem sok, visszataszító, és tolakodó. Visszaélsz az emberek türelmével, szimpátiájával, segíteni akarásával önző módon. Sajnálom, nem tudok mást mondani erre. Kértelek korábban is, de nem csitulsz. Soha senkit nem zártam le, de ezt nem bírom. Nem akarom mindennap látni ömlengésedet erről az eseményről, mégha el is hiszem, hogy életed egyik nagy élménye volt, amit azoknak köszönhetsz, akiket most már zaklatsz. Csak nem veszed észre. Az hogy 1-2 ember ráír a posztodra, az nem jelenti, hogy a facebookon lévők erre ilyen intenzitással kíváncsiak. 
* média

- Viszont ez adatszerzés, törvénytelen és nem helyes!!!! Mármint hogy hozzáférnek onnantól az adataimhoz. 
/ A neved a lényeg, hogy nem kamu profilról megy a szavazat, hanem valós ember áll mögötte/ 
Biztosan igazad van én óvatos vagyok, nem hülye. Sajnálom, eddig sem tettem, ezután sem. A helyes utat követem. 
Viszont kínálok egy üzleti lehetőséget, amivel ha megcsinálod, kitartással munkával, hittel, szorgalommal, egy minőségi életet és utazásokat, pénzt, időt kaphatsz. NEM NYERHETSZ, MAGAD MEGTEREMTHETED MAGADNAK ÉS CSALÁDODNAK.
az "ajánlattal" gondolhatjátok, hogy nem éltem 
* ismerős

- Szerinted van esély arra, hogy egy autót megnyerhetsz így a facebookon keresztül, és emiatt zaklatsz másokat?
/ Ha nem hinnék ebben, nem is kezdtem volna el a játékot, és örülök annak, hogy nagyon sokan hisznek benne... /
* autósport rajongó

Mi lett volna, ha megtartják a gondolataikat maguknak és csak simán törlik az üzenetemet, mint ahogy biztosan sokan csinálták ezt...? Soha sem fogom megtudni, mert Ők nem ezt tették. Ezért íródott most ez a kis bejegyzés. :-)

Persze lehet nem-et mondani másképp is, mentalitás, intelligencia, hangulat és beállítottság kérdése...

- Őszinte leszek. Nem szeretnek lájkolni, megosztani semmit. Ne haragudj! 
/ Szia! Oké, köszönöm az őszinteséget! /
* versenyző

- Kedves Zsolt! Megtennéd,hogy szortírozod a megkért ismerősöket! Nem szeretnénk többet ilyen felkérést kapni tőled.
* hazai autósport szövetség egyik bizottsága, Ők soha sem fognak több üzenetet kapni tőlem és lehet, hogy addigra ez a bizottság is átalakul, mire legközelebb írnék, de ez már nem ide tartozik...

- Az ilyen személyes dolgok megosztásától azért tartózkodunk, mert lavinát indítana el, és onnantól mindenki jogosan kérhetné ki magának, hogy miért nem osztjuk meg az ő mindenféle szavazását, oldalát, képét, videóját, kiskutyáját. Mindezzel együtt természetesen sok sikert és szerencsét kívánunk a játékhoz! 
/ Köszönöm a korrekt és gyors választ! És a drukkolást is... /
* média

- Kedves Zsolt! Először is örülünk, hogy úgy döntöttél "ringbe" szállsz azért a csodálatos autóért és gratulálunk a gyűjteményedhez! Sajnos a fotódat ne tudjuk megosztani két ok miatt sem. Egyrészt a Porsche hivatalos oldalaként a gyári irányelveknek megfelelően nem tehetjük! Másrészt több hasonló felkérést is kapunk, így nem lenne igazságos ha nem mindet teljesítenénk, arra pedig nincs lehetőségünk! Minden esetre szurkolunk Neked! 
/ Köszönöm a korrekt választ! Bízom benne, hogy sikerül a játékban jó helyezést elérni, ezen vagyok, ezért volt a levelem is. További szép napot és jó munkát kívánok! /
* cég

- Szia Zsolti. Sajnálom, de nem segítek, utálom az ilyen f...ságokat. Most mondhatnám neked, hogy persze, meg minden, de nem mondanék igazat. Úgyhogy ne haragudj, de elveimmel ütközik. Remélem nincs harag. 
/ Természetesen nincs /
* média

- Szia Zsolt, drukkolok neked, de többet nem nagyon tehetek érte, mert like vásárlás, vagy hirdetés vásárlás nélkül nem sokra mész, ismerve a facebookos szokásokat. Ezen felül rengeteg hasonló kérést kapok, de ha eggyel is kivételt tennék, másról sem szólna az oldalam, így sajnos nemet kell mondjak. Remélem megérted. 
/ Köszönöm a korrekt és őszinte választ. És a drukkolást... Én ezt a játékot szeretném tisztán játszani úgy, hogy nem vásárolok, csak kérek, és ha sikerül, akkor sok kattintásom lesz. Számomra ez olyan, mint a sport volt annak idején, tisztán kell csinálni, és akkor érzem magam jól. /
* versenyző  

Végezetül pedig néhány bejegyzésemet másolom be ide a közösségi oldalról, amiknek hatására sokan kattintottak, szavaztak és megosztottak, mert ezeket most már a facebook-ról le fogom szedni, ott az idővonalamon egy kisebb tisztogatást "rendezek". De néha azért jól esik majd visszanézni ide, és talán tippeket adhatok azoknak, akik a későbbiek során játékba kezdenek bárhol. Szóval ha érdekel, olvasd tovább a bejegyzést, ha ez nem, akkor remélem találsz itt a blogon másik olyan témát, ami érdekes lesz számodra... :-)

Induljon a rövid "időutazás" vissza a játék kezdetéhez. 

- Tudod, milyen egy igazi Porsche? 
Megnéztem élőben, és nem tudom elmesélni, milyen érzés. De nagyon jó.
Megmutatom nektek is az autót, amiért játszom. Bele nem ültem, ahhoz még nagyon sok megosztásra és nagyon sok szavazatra van szükség. Úgyhogy kérem az ismerőseimet és azok ismerőseit, segítsenek abban,hogy esélyt kapjak a játék megnyerésére!
Ha ezt a bejegyzést megosztod, akkor egy kattintással eljuttatod a kérést mindazoknak, akiket Te ismersz, de én nem. És Ők sokan vannak...
Ha pedig ezek után szavazol Németh Zsolt fotójára a játékban, és ezt minden nap meg lehet tenni, nagyon sokat segítesz abban, hogy a listán előbbre kerüljek a jelenlegi harmadik helyről. Köszönöm!

- „Merj nagyot álmodni”…
Ezt hallottam nagyon sokszor már életemben, és igen, merek. 
Viszont addig is, ameddig a játék tart, elkészítettem 1:24-es méretben azt az autót, ami a fődíj ebben a versenyben. „Kicsit” hasonlít az igazira, a nagyra…  
Kérlek, nyomj egyet a megosztás gombra, hogy ismerőseid, barátaid is lássák, így segítesz abban, hogy ez a játék adjon egy esélyt nekem a győzelemre.
És ha már kattintottál, kérlek még egyet kattints, azt pedig a szavazásra, adj le egy szavazatot ott Németh Zsolt fotójára, akár a játék végéig minden nap, hiszen a végső elszámolásnál minden egyes szavazat számítani fog. 
Köszönöm! 
/ 125 megosztás és közel 80 tetszés /

- Még 3 nap!
Egy kéréssel fordulok Hozzád, megosztást és szavazatot szeretnék kapni, hogy egy nagy álmom teljesüljön. Segítesz?

- Csak egy percet kérek Tőled...
Gondolj bele. Van egy nagy álmod, amit igazán szívből szeretnél, amire ha gondolsz, megdobban a szíved és ami a nap 24 órájában a fejedben motoszkál. Ott vagy hozzá tényleg közel, még egy nap áll rendelkezésedre és csak néhány ember segítségére van szükséged, hogy elérd. Ki az, akihez fordulnál, akit megkérnél?
Ugyanebben a helyzetben vagyok most én. Napok óta teszem fel az én álmomról a képeket, a felhívásokat, ehhez kérek segítséget Tőletek, de valamire most egy barátom hívta fel a figyelmemet. Az az én álmom, és nem biztos, hogy másnak is olyan fontos, mint nekem. Ezért ma délután kérdezzem meg az ismerőseimet, mit tennének fordított helyzetben, kihez fordulnának szavazatokért, ha arról lenne szó, hogy Ők valamit nagyon szeretnének elérni, hogy a hátra lévő közel egy nap alatt, szerda éjfélig a jelenlegi állást megváltoztassák...? 
Ezért megkérdezem. Mit tennél Te még, egy nappal a szavazás vége előtt, ha a helyemben lennél? 
Ki az, akinek még írnál egy üzenetet, hogy fontos, és segítsen? 
És tényleg, megkéred Őket, azt a néhány jó barátodat, hogy most valaki más álmát segítsenek megvalósítani?

- Néhány perce jelent meg ez a Martini oldalán, hívott egy kedves hölgy telefonon, hogy elmondja, meg van a döntés! 
Ezt nagyon sok ismerősömnek és ismeretlen embernek köszönhetem, akik segítettek, szavaztak, hittek abban, hogy egy álom elérhető. 
Most nem tudok mást írni, csak annyit, hogy KÖSZÖNÖM! 
És kérlek, oszd meg ezt a bejegyzést, hogy azok is lássák, akiket én nem ismerek. 
"Örömmel jelentjük, hogy megszületett a Martini játékunk 2. fordulójának végeredménye, így már azt is tudjuk, hogy ki utazhat Olaszországba szeptember 5-én, ahol más országok győzteseivel szállhat versenybe a fődíjért, a Porsche 911-ért! A zsűri a döntése során figyelembe vette a játékosra érkezett szavazatok számát, a beküldött pályázat kreativitását és eredetiségét, valamint a Martini márka szellemiségével való összhangját. Mindezek alapján a 2. forduló magyarországi győztese: Németh Zsolt."

Lehet más befejezése ennek a posztnak...? 
Szerintem nem, így itt abba is hagyom az írást. Legalábbis ezt a témát, mert majd jön sok más, ötletem és elképzelésem van számtalan. :-)
Ha pedig magáról a játékról és eseményekről pozitív hangulatú bejegyzést olvasnál, kattints a Martini szóra a képem alatt a fejlécben, és aztán megjelennek azok is...

Megérkeztünk Milánóba, és igazából innen kezdődik a történet, mivel a repülőtéri találkozó és az utazás Urbán Bencével és Tatár Csillával olyan korán volt, hogy szinte még félig aludtunk... :-)
Szóval leszállt a repülő, a kora reggeli friss levegő és a tény, hogy itt vagyunk, felébresztett mindhármunkat. A kijáratnál találkoztunk az elénk küldött sofőrrel és a reggeli csúcs előtt begurultunk a városba. A forgalom nyugodt volt, de az feltűnt, hogy minden sofőr a legkisebb adandó lehetőséget is kihasználta, hogy haladni tudjon a célja felé. Mégis kívülről egyáltalán nem tűnt zűrösnek a dolog, hiszen láthatóan mindenki tudta, mit csinál és ami itthon nem nagyon jellemző, tudták azt is, hogy a másik mit fog csinálni. Így zajlik Olaszországban a közlekedés, nekem tetszik ez és biztos, hogy majd egyszer visszajövök autóval, na meg persze Ritával ide. 

A "Starhotels Rosa Grand" volt a szállásunk, ahol megkaptuk a szobát, mindenki külön kétágyasat, kellemes, igényes, de tipikusan szállodai szoba hangulatát árasztotta a helység. Ami nem baj, sőt, jobb is, ha nem elég otthonos, mert távozáskor könnyebben indul el az ember. 
A szobában egy borítékban várt mindenkit a programokról szóló tájékoztató, valamint egy reklámtáskában sok olyan, amit az utazást szervező Martini cég juttatott el részünkre. A térképen a város nevezetességei voltak láthatóak, mi pedig Bencével kitaláltuk, hogy reggeli után a szabadidőnket egy rövid kis környékbeli sétával töltjük el. Nem bántuk meg, hangulatos és nagyon szép város Milánó.

A Dóm három percre volt a szállodától úgy, hogy közben kerülgetni is kellett az építkezést, a felújítást. Hihetetlen sok (az útikönyvek és tájékoztatók a pontos számot is írják) szobor van a Dóm oldalán és tetején, ezek egy részét épp felújítják, nehezen tudom elképzelni, hogy van vagy lesz olyan pillanat, amikor minden készen van és egyetlen állvány, egyetlen munkásember nem fog valahol dolgozni a homlokzaton.

Az épület egy része el van takarva, de ezt csak a második alkalommal vettem észre, nappal fel sem tűnt. Annyi volt érdekes, hogy a Dóm oldalában egy nagyon nagy kivetítőn állandóan reklámok mennek, és néhány szponzor nagy méretű plakátja is takarja a felújítást. Este tűnt csak fel, hogy a takarás kívülről nem csak egy sima háló, hanem rá van festve, nyomtatva az eltakart épületrész látványa, így nem tűnik fel hirtelen ránézve, hogy nem a Dóm azon részét látja az ember, hanem egy nyomtatott takarófóliát.

A tér hangulata, építészeti szempontból különleges és nagyon látványos részletei is megfogtak.

Természetesen a fagyi nem maradhat el egy olasz séta alkalmával. Ez nagyon finom volt, kis tégelyben adták, az ízek pedig kiválóak voltak, így sétálva, fagyizva nézelődtem, és próbáltam minden pillanatot, minden jó érzést magamban rögzíteni.

Kávét én nem iszom, de lépten-nyomon kávézókra lehet találni, ahol emberek kellemesen beszélgetve élvezik az ízeket és az életet.

Rájöttem mászkálás közben, mi az ami nagyon tetszik itt nekem. Az a hangulat, az a nyugalom és nyüzsgés, ami az egész környéket áthatja, az olyan kellemes és olyan pozitív hatással volt rám, amit eddig nem sok nagyvárosban éreztem, ahol jártam. 

A különböző "élőképek" szoborként vártak mozdulatlanul arra, hogy egy turista oda menjen hozzájuk, azonnal pózoltak, mosolyogtak, majd az elkészült kép után várták a "jattot". Poénos volt, és egyben jópofa. A divat városa Milánó, ennek megfelelően minden márka és minden ismert cég képviseltette magát itt kisebb vagy nagyobb boltokkal.

Tovább is mentünk a főtérről, egy szép nagy várat is találtunk, rengeteg turista járt ott, és megértem, a látvány tényleg komoly volt. Az épület és a környezete mind hangulatában, mind építészetében olyan volt, amit nem volt szabad kihagyni. Több kiállítás is volt belül, azonban idő hiányában csak kint tudtunk egyet nézelődni.

Az embereket nézegettem, csak annyit tudok erre mondani, hogy sokszínű forgatag volt az egész, nem lehetett tipizálni az öltözékeket, mert minden korosztály és minden divatirányzat, legyen az új vagy régebbi, itt megtalálható volt. Mégis a sokszínűség mellett volt egy összhangja az egésznek.

A "bubi" helyi megfelelője jópofa volt, sokan kerekeztek a városban, ott már kialakult ennek a működése.

Utcazenészekkel is találkoztunk, a hangulatot Ők is meghozták, szóval jól éreztem magam.

És volt pl. egy férfi, aki répából, retekből faragott kis szobrokat hihetetlen kreativitással és ügyességgel, amiket meg lehetett vásárolni.

Bele szaladtam egy karkötőárus afrikai srácba, azaz abba a marketing folyamatba, amit Ők képviseltek ott a Dóm környékén. Vagyis inkább Ő csapott le a turistára...? :-) Kedvesen mosolyog, az első kérdés, honnan jöttünk, majd azon a nyelven kommunikál tovább, igaz nem választékosan és nem sokat, amilyen országot említett Neki a turista. Mondja-mondja a saját monológját, közben a kezemre tesz egy karkötőt, amit én próbálok elhárítani, de azt mondja, nyugalom, nincs probléma. Nem akartam vásárolni, de tudtam, ennek az lesz a vége, egyszer Tunéziában így már tulajdonosa lettem egy fejkendőnek, de ez a folyamat megállíthatatlan volt és valljuk be, valahol tetszett is a talpraesettség, a rábeszélés, a stílus. Ez volt az igazi kereskedés, nem megvárni míg a vevő vásárol, hanem eladni neki azt ami a portéka. Végül is kettő ilyen cérnából font szalagot tett fel a csuklómra, majd elmondta, hogy ennek ára van. És ott jött az alku, hogy én ezt nem kértem, meg hasonlók, majd a zsebemben lévő aprót oda adtam neki, amiből Ő már nem adott vissza, így karkötőnként egy euróért most már "szerencsém" lesz... :-) 
Nem messze onnan ismét jött oda hozzám barátságosan egy másik karkötőárus, de csak megráztam a fejem és mutattam, hogy nekem már van, mire visszamosolygott, és távozott. Sokan vannak és a turista csak úgy tudja elkerülni a vásárlást, hogy egyszerűen nem-et mond mindenre. Na ezt nem tettem meg én, de azt gondolom erről, hogy a marketing, amit a srác csinált, ennyit megért, mert élmény volt és mert a befektetett energiát is meg kell fizetni, nem csak a színes karkötőt... :-)

És van "NH" itt Milánóban is... :-)

Nézegettem a város tömegközlekedését. A metróhálózat a térkép alapján gyakorlatilag sokszorosa a Budapesten található metrónak, a villamoshálózat pedig szinte beszőtte a várost. Ennek megfelelően az autókat mindenhol alárendelték a tömegközlekedésnek, mégis haladt mindenki. nem egyformák a villamosok, de nem csak megjelenésben, hanem korban sem. Volt ott modern és volt nagyon régi, ám mindegyik hibátlanul működött, és pont ez a sokszínűség tetszett nekem, ahogy megfértek egymás mellett a különböző korokat idéző szerelvények. 

Maga a közlekedés egyébként jól kitaláltnak tűnt, a szűk utcák, a hihetetlenül sok robogó és az autók összességében jól alkalmazkodtak a körülményekhez. Aki nem akart gyalogolni, de ugyanakkor haladni szeretett volna, robogóra ült, legyen az férfi vagy nő, üzletember vagy diák. A kis motorok hegyekben álltak minden járdán, néhol pedig érdekes elektromos egyszemélyes kis járműveket láttunk. Megmutatom, mert ez már több, mint egy robogó de kevesebb, mint egy autó... 

Az első nap este már olyan program volt, ami után fáradtan kerültünk ágyba, szombaton is későn értünk vissza a szállodába, de egy nagyon rövid kis sétát tettem a vacsora után a Dóm környékén, mert kíváncsi voltam az esti hangulatra. Meglepett, hogy a lámpafényben szinte minden ugyanolyan volt, mint nappal, annyi különbséggel, hogy a tér környékét intenzíven takarították, de a turisták és helybéliek kavalkádja éjfél után is olyan volt, mint nap közben. 

És ami ott is megtalálható éjszakánként, az a hajléktalanok világa, csendesen aludtak és várták a másnapi forgatagot a dómtól egy percre...

Vasárnap este fáradtan, de az előző éjszakai emlékezetes feeling miatt visszamentem fényképezőgéppel a térre, és még néhány olyan fotót kattintottam, ami visszaidézi ezt a tipikus nyári kellemes hangulatot, amit ha valakinek van lehetősége rá, igen is éljen át ott Milánóban, mert egy élmény. Energiával, pozitív hangulatban tértem vissza a szállodába aludni, mert már csak néhány óra volt az ébredésig, mivel az a járat, amivel kora reggel érkeztünk, 8 óra körül indult vissza Budapestre, így hajnalban jött értünk az autó, amivel kivittek bennünket a repülőtérre. Ahol búcsúzóul még egy Ferrari Shop-ot és egy "csokifiat"-ot fotóztam, emlékül. Fáradtan, ám tele élményekkel jöttem haza, most ennek egy részét írtam meg, így a hét vége több részletben és több témához kapcsolódóan, de a blogon most már teljes egészében olvasható. 

Kicsit kopott, kicsit látszik már az eltelt idő, de azért ez a szám mától kezdve egy éven át kísérni fog...
És elmondom, tetszik a 48. :-)

Nem igazán érdekel az, amitől sok ember tart, amivel annyi ember foglalkozik, hogy telik az idő. Igen, az idő telik, idősebb lesz az ember és minden évben eggyel nő az a szám, amivel az életkorát elmondhatja, persze ha valaki megkérdezi ezt Tőle. De ami a jó ebben, hogy egy számmal ismét nagyobbat mondhatok, jól érzem magam a bőrömben és ezt majd még nagyon sok újabb fogja követni, évente egy-egy. 
Egészen a tervezett 100-ig, amit ilyen egészségesen, ilyen gondolkodással és ilyen lelkesedéssel tervezek megélni. 

Történt nem rég, hogy a közértben a pénztárnál álltam sorba, és beszélgetni kezdtünk egy "nénivel", akinek azt találtam mondani, miután a kor és öregség szóba került, hogy az öregség majd csak 90 éves kor után kezdődik. Érdemes lett volna látnotok azt a kivirulást, azt az örömet, ami a hölgy arcán jelent meg, majd elmondta, Ő még csak 88 éves és köszöni, hogy egy kellemes délelőttöt szereztem Neki. Szóval a lényeg, hogy addig nem öregszik az ember, ameddig nem érzi, nem gondolja azt, hogy ez már elkerülhetetlen. Persze ráncok látszódhatnak, a mozgás lassabb és óvatosabb lehet, de aki lélekben és gondolkodásban fiatal, annak mindegy, hány éve született, az tud mosolyogni, tud örülni az életnek...

Szóval még nincs meg a fele sem a 100-nak, tehát vidámsággal és újult erővel kell neki vágni ennek a 365 napnak. Jövőre ugyanekkor már 49 lesz...! De ez még mindig kevesebb a tervezettnél, és egyébként sem jó sűrűn és szomorkodva visszafelé tekintgetni, hogy mennyi minden elmúlt már, hiszen az már "történelem". A jövőt én alakítom, így azzal nagy baj nincs és nem is lesz, a mai nap meg szóljon arról, hogy ünnepelek. :-)

Aztán holnaptól ismét teszem a dolgom, persze azért ma sem lesz egész napos lazsálás, csak egy kicsit nosztalgiázom. Mert van már sok jó történet és esemény, amikre szívesen emlékszem vissza az eddig eltelt időszakból és van néhány olyan is, ami nem igazán jó emlék, de tanultam belőle, tapasztalatokat szereztem vagy csak segítettek azzá válnom, aki ma vagyok. Az elkövetkezendő időszakban itt a blogon sok olyan történet fog megjelenni, amik az eddig eltelt évekről szólnak, olyan eseményekről, olyan emberekről és olyan történésekről, amik valamiért megmaradtak az emlékezetemben. Na meg persze sok aktuális dologról is írok, ezért ha érdekel, térj vissza máskor is... 

Kinyílik egy ajtó, a következő újabb nagy szoba ajtaja, tele meglepetésekkel, jó dolgokkal és élményekkel...
Kopp-kopp... :-)