Egy hónapnál is több idő eltelt, hogy nem írtam semmit. Persze közben gondolkodtam sok mindenen, jöttek az ötletek, úgyhogy most egy kicsit tematikusan folytatom a blogot. Volt néhány olyan nyaralás, ami szép emlék számomra (is), ezeket fogom feltenni, szépen sorban, remélem tetszeni fog ez az első azoknak, akik Törökországot szeretik, vagy oda utaznának legközelebb. Talán pár ötletet, tanácsot is ki tudnak olvasni a sorokból. Kívánom, hogy így legyen. :-)
Általában a nyaralások után itthon szoktam egy kis összefoglalót írni, ami két célt szolgál. Egyrészt később, mikor nosztalgiázni támad kedvünk, könnyebb lesz visszaemlékezni a szép és jó dolgokra, a nyaraláshoz köthető élményekre, másrészt sokszor van az, hogy mikor visszaérkezik valaki a pihenésből, a barátai és ismerősei megkérdezik, milyen volt...? Nos, ha mindenkinek elkezdem elmesélni, biztos, hogy hol ez, hol az marad ki, így viszont minden benne van, ami történt. Úgy vettem észre, örültek az ismerőseink a beszámolónak. 

Úgyhogy jó utazást kívánok a monitor előtt. Kezdem azzal a nyaralással, ami a "legelső" olyan egy hetes nyaralásom, utazásom volt életemben, ami nem valamilyen céllal történt,  nem kapcsolódott más eseményhez, hanem tényleg a pihenés volt a lényeg. A helyszín Törökország, Side, az időpont 2004.

Az egy elképzelés volt, hogy Törökországba utazunk, aztán megtaláltuk a megfelelő irodát és ezt a helyet, ezért döntöttünk, Side lesz a cél. Előtte néhány nappal elkezdődött a szervezés, csomagolás, majd életem első repülőútja. Soha nem repültem még, érdekes érzés és nagy élmény, amikor megemelkedik, amikor légörvényen megy keresztül a gép és amikor végre földet ér. 

(Ezt a repülő ablakából fotóztam, egymást érték a leszálló gépek)

Az út odafelé 3 óránál több volt, visszafelé viszont kettőnél kevesebb. Azt tudtam, hogy a  visszafelé vezető út rövidebbnek tűnik, de hogy ennyivel…? :-) Először csak nézegettem a repülésről szóló papírokat, de aztán utána jártunk és kiderült, egy óra eltolódás van Magyarország és Törökország között. Hogy fogjuk ezt majd kiheverni…? (na majd a tengerpaton... :-) )

Side a repülőtértől kb. egy óra buszozásra van, a tenger partján, nagyon kedves kis szállodakomplexumhoz értünk oda. Sandy Beach volt a felirat, úgyhogy mi megérkeztünk.
Alacsony épületek, inkább üdülő, mint a klasszikus értelembe vett sokemeletes szállodaóriás, de éppen ez adta meg a hangulatát. Az épületek és a tenger között kis hangulatos pihenőhely, büfék és két medence volt, meg sok-sok pálmafa, növény. Aztán rögtön a homokos tengerpart, napernyők, nyugágyak sora. Már megérkezésünk percében tudtuk, ez jó lesz.

Ahogy megérkeztünk, evéssel kezdtük a nyaralást, mivel pont ebédidő volt. És innentől kezdve szinte egész nap lehetett enni-inni, már aki bírta, erről szól az all inclusive ellátás. Először megpróbáltuk mi is, de aztán rájöttünk, hogy azt a mennyiséget nem lehet elpusztítani és ha fogyásnak indul valami, akkor jön a pincér és újat tesz ki az asztalra. Így ezt végiggondolva normálisan kezdtünk enni, természetesen minden újat megkóstolva, így inkább több fajtából kicsit, az ízek kavalkádja miatt is, mint egyből sokat. Néha beleesett ebbe néhány új és furcsa íz is, ez valószínűleg valami helyi különleges fűszer hatása volt, de többnyire jó ételek voltak. A süteményekről meg nem lehet, csak maximális tisztelettel és elismeréssel beszélni. Sokféle, de finomabbnál finomabbak. Így ez elmaradhatatlan záróakkordja volt az étkezéseknek, majd egy fürt szőlő és aztán jött mindig a „jól megérdemelt” pihenés… A dinnye valahogy a hazaihoz képest íztelen, a barack és a szilva viszont nagyon kellemes ízű volt. A tálalásról csináltam pár fotót, nagyon jól néztek ki az asztalok és szinte minden kínálgatta magát. Díszítésnek meg pl. dinnyéből faragott érdekességeket vagy uborka-sárgarépa felhasználásával készült virágot tettek az asztalra.

Akik az étkezésre felügyelnek, reggeltől estig rohantak. A reggelivel kezdődött a napjuk, majd mikor végzett mindenki, akkor jött a tízórai, amit Ők késői reggelinek hívtak. Ezután kis szünet, addig előkészültek az ebédhez, pakoltak és takarítottak, majd jöttek a vendégek. A délután már az uzsonna és aztán a vacsora előkészületeiről szólt. Este rendet raktak és a kész ebédlő várta a korán kelőket a reggelivel… A tisztaság és a rend mindig meg volt, ha végzett valaki valami étellel, és félretette a tányért, szinte azonnal elvitték, hogy legyen hely a következő adagnak, amit a svédasztalos rendszerben keres magának mindenki.

A vizet nem tanácsos meginni a sok klór miatt, így ásványvízzel lehet legjobban oltani a szomjat, ezt mindenhol lehet kapni, akármerre megy az ember.

A helyiek szeretik, nekünk nem nagyon jött be a gözleme, amit a helyszínen nyújtott, sütött és töltött meg mindenfélével egy néni. De egy érdekességnek jó volt ez is, na meg kóstolónak, többféle tölteléket is kóstoltunk. 

Az első este romantikus sétával telt a tengerparton. Kézben a papucs és mint a filmeken, kicsit a vízben, kicsit a parton, néztük a naplementét, hallgattuk a tenger morajlását. Van egy hangulata ennek is, még ha giccsesnek is mondhatjuk, de jó volt. Aztán alvás, mert azért fárasztó volt az első nap, tele mozgalmas dolgokkal, utazással és élményekkel. Na ilyenkor jól esik a szobában lévő légkondicionáló, mert egyébként rettenet lett volna az egész nyaralás.

Másnap reggeli után vettünk gumimatracot, mert mégis csak gyerekek vagyunk egy kicsit… :o) Na meg a hullámokon ezzel nagyon kellemesen lehet szórakozni, főleg úgy, hogy egyrészt nem könnyű megmaradni rajta, másrészt a hullámok teljesen jól kiviszik a part felé. A nap pancsolással telt, meg pihenéssel. A napozástól egy kicsit tartottam, így egy komolyabb krémet vittünk és ez megvédett a leégéstől egy héten át, bár helyenként nem is barnultam annyit, mint amennyit szerettem volna. Bezzeg Rita… Azoknak, akik akarták, volt motorcsónak által vontatott ejtőernyő, banánozás, jet ski és egyéb extrák is, külön térítés ellenében, ezeket kihagytuk.

A kis városban és a környező településeken vagy taxival, vagy dolmussal közlekedhet a turista, ha nem akar csoportosan utazni. A dolmus gyakorlatilag egy iránytaxi, egy kisbusz aminek a sofőrje kiírja, merre megy, aki pedig arra tartana, azt felveszi bárhol és út közben kiteszi bárhol, ahol azt az utas szeretné. Ha lát olyan embert, aki gyalogol, diszkréten dudál és ha kell, bármikor megáll, bármikor leinthető. A viteldíj kedvező, egy euro körül volt pár km-en belül. Ha Ő éppen nem arra megy, elmondja, mikor jön a megfelelő dolmus ami majd jó lesz.

SIDE. A városka egy nagy bazársor, egy kikötő, régi görög romok és nagy üdülőterület összessége, a szélén és a közepén a helyiek lakóházaival.

Alig láttunk három emeletesnél magasabb házat, csak a nagy városokban vannak olyanok, meg a szállodák. Viszont minden házon ott van a napelem és a vizes hordó, hogy ne kelljen melegíteni a vizet, ha már a természet gondoskodott erről, hiszen nap közben árnyékban volt 40 fok körül a hőmérséklet, napon ehhez még adhatunk 6-7 fokot. A tenger meg harminc felett…

A bazársoron ruha, dísz és ajándéktárgy, szőnyeg, étel és arany minden mennyiségben megtalálható volt. Ha valaki sétált a boltok előtt, szinte mindenhova kedvesen próbálták beinvitálni, mosolyogva, barátságosan. Alkudni szinte kötelező, de mintha a fogukat húznák, úgy reagálnak minden kisebb számra, mint amit Ők mondanak, de azért engednek rendesen ha komolynak látják a szándékot. És közben magyarázzák, hogy már Nekik többe van, mint amit mi ajánlunk érte, aztán mégis adják. Nem is értem, hogy élnek meg ennyi veszteséggel egy szezonban… :o) A szőnyegeket a boltok előtt szövik, az ékszereket egymást érő komoly szalonokban lehet megvenni. 

A szerda pancsolással, pihenéssel telt, este a parton tábortűz és program a gyerekeknek tánccal, zenével. Na meg a naplemente, ami azért mondjuk meg, szép látvány és jó fotózni. A helyiek fotósainál elleshető pár apró ötlet, volt amit mi is megvalósítottunk… Így születnek a giccsképek, de nem baj, egy-egy ilyen elfér a fotógyűjteményben. :-)
Ha a vízben állsz, a lábad alól a hullámok visszafelé kimossák a homokot és érezhetően lehet süllyedni. Jó érzés.

Csütörtök. Bementünk a város központjába, a kikötőbe. A hajók mint a régi filmekben, kívülről vitorlásnak néznek ki, de szinte mindben egy-egy dízelmotor dohog.

A hangulatos séta után jöhetett a kikötő dísze, az oszlopcsoport, amit mint minden turista, én is körbefotóztam, majd odaálltunk elé és egymást is fényképeztük. Ha valaki magáról szeretett volna képet készíttetni, bárkit meg lehetett kérni, a helyiek nem szaladnak el a géppel mert a turizmusból élnek és ezzel tisztában vannak, a turisták meg azért nem, mert hova is szaladnának? Inkább egymást kérik meg, ha nem csoporttal érkeznek, hogy készüljön egy-egy fotó emlékbe…

A faragott kövek, a színház romjai és minden, ami a környéken volt szép, szabadon látogatható, visszaadja a régi kor érzéseit, hangulatát. Érdekes fotókat lehet készíteni, ha valaki keresi a témát.

Persze mindenhol üzletek és bazársor, ez a városka legnagyobb bazárja itt, majd a dolmus végállomása mellett egy olcsóbb és egyszerűbb, de ugyanolyan kínálattal rendelkező turista csalogató üzletsor volt. El is kezdtük beszerezni a kis ajándékokat, „Allah szemét”, ami egy kis kék-fehér dísz, de mindenhol megtalálható, hiszen vigyáz az emberekre, kis láncokat, fűszereket, édességeket és egyebeket. A zene 6-8 euroért (műsoros gyári cd-k tömege) kapható. Vettünk is egy aktuális sztár zenéjéből, amit ott hallottunk és tetszett, itthon meghallgatva pedig nagyon visszaadja a török zene és a mai modern zene összességét, a hangulatot, amit kint tapasztaltunk. A kocsiban is ez megy mostanában…

WC. Ilyen drágán nem könnyű ezt elintézni, egy millió az ára. Na persze helyi pénzben, de mivel az infláció nem egyszerű az országban, így euroban is kiírják, ami 50 centet jelent…

Láttunk egy koccanást, egy motoros kicsit sokkal érkezett és belement egy autó bal első ajtajába, ami szembe haladt, kiugrott a sofőr, egy percet üvöltözött, lehordta a srácot, hogy miért nem figyel, majd visszaszállt és ment mindenki a dolgára. Ez is jellemzi az ottani közlekedést, nem nagyon láttunk sértetlen autót, kis horpadások, lámpa vagy index törés sűrűn előfordul, de bármilyen bátran és tempósan is közlekednek, nem láttunk balesetet. Állandóan dudálnak. Ha jönnek és nem adnak elsőbbséget, vagy ha pl. a taxi vagy dolmus lát egy utasnak kinéző embert, azonnal villognak, ha gyorsabbak mint az előttük haladó, de az ezt fel is fogja hamar és elengedi a gyorsabbat, nem mint kis hazánkban. Mivel szinte sehol sem látható már a felezővonal felfestése, vagy nem is volt, ahányan elférnek egymás mellett, annyian mennek az úton, de figyelnek egymásra, ha a gyorsabb jármű mögéjük érkezik félrehúzódnak, hogy ne tartsanak fel másokat. A buszok és teherautók is lazán mennek a belső sávban ha gyorsabbak, mint a kívül haladók, de csak akkor és addig, ameddig meg nem előzték azt. A teherautókat megpakolják annyira, amennyire csak lehet, néha már a látvány sem egyszerű, akármikor úgy gondolná az ember, össze fog roskadni az autó, de nem. Bukósisak nincs, a kresz csak papíron létezik szerintem, hiszen a piroson is átmennek ha látják, hogy éppen senki sem megy a szabad jelzésén át, még ha emiatt kikerülik a szabályokat tiszteletben tartó és megálló autósokat, akkor is. A stoptábla nem kötelező, csak tájékoztat, hogy jobban kell figyelni. :o) Azt hiszem, jól érezném magam egy ilyen közlekedésben, főleg mert lehet, sőt kell is dudálni sokat.

A helyiek nem a szállodák előtt strandolnak, hanem külön helyeken, többnyire. De a szállodák előtti partszakasz teljesen nyitott bárki számára, végig a kikötőtől ameddig a szem ellát. Pancsolt a tengerben egy helyi nő, aki csadorban volt a vízben, ez azért meglepett…

A kagylógyűjtés is egy érdekes elfoglaltság, néhány méteren belül teljesen más a „kínálat”, ha valaki sétál és figyel, kicsi és nagy, csavart és sima kagylókból válogathat, kedvére. Csak le kell hajolni és megkeresni, melyik tetszik…

1001 éjszaka. Ez egy külön program, nagyon hangulatos 800 éves karavánszeráj épületben, svédasztalos fogadás után egy zenés-táncos műsor, amiben bemutatják a különböző területek táncait, zenéjét, óriási hangulatot csinálnak, az este csúcspontja pedig a hastánc volt. Egy fehér ruhás hölgy és egy fekete ruhás srác először külön-külön, majd együtt, végül pedig néhány vendéget felhívva a színpadra, táncoltak, show műsort adtak.

Éjszaka utaztunk vissza a szállodába, út közben láttuk, hogy szinte mindenhol építkeznek, a szállodák és utak készülnek, mert a hely egyre közkedveltebb célpontja a német és orosz turistáknak. A helyiek nagy része a német nyelvet ismeri legalább alapszinten, de találkoztunk olyannal is, aki pár mondatot tudott magyarul is. És megtudtunk egy fontos dolgot is. Magyarisztánból jöttünk, ez a legtávolabb lévő „török” népcsoport hazája, tehát testvérek vagyunk valahol, csak kiváltunk Törökországból... Ők ezt tanítják ott, a 150 évre visszaemlékezve. :o)

Ismét pihenés, és a „szokásos” időtöltés, majd szombaton hajnalban indultunk Pamukkale felé. Ez egy nagyon érdekes képződmény, nem is volt közel, de megérte az egy napos oda-vissza buszozás. Gyapotvárnak hívják a helyet, gyakorlatilag mészkőképződmény, a források által felhozott ásványi anyagok ülepedtek meg ilyen furcsa, de csodálatos formában.

A tengerparttól ehhez át kellett menni a Taurus hegységen és az anatóliai fennsíkon is, a hegyek között ezer méternél is magasabban voltunk, ott nem volt olyan rettenetes a hőség. A fürdő az ásványi anyagokkal teli vízének jótékony hatása miatt híres, a hely előtt van Hierapolis ókori város néhány romja, Nekropolisz a temetkezési hely, a Domitianus kapu és egy színház romjai. Na ezt meg is másztuk, hiszen azért fentről egy fotó az megéri… :o) Na meg körbenézhettünk a tetejéről a sok-sok rom és lelet helyén, a látvány pazar volt.

Visszafelé egy onix bemutatóterem és gyár látogatása is a programban volt, előttünk csiszolták meg azt a követ, ami olyan, mint a márvány, de ha fény van mögötte, azt átengedi. A boltban hihetetlen drágán volt mindenféle szép és giccses tárgy ebből a kőből, egy orosz család sasfejes faragott, csiszolt onix telefon vásárlásába is belefogott, mert ugye otthon az majd milyen jó lesz a szomszédok előtt… :o)

Ennyi követ nem nagyon láttam még, azt hiszem értem már, hogy a Török rali VB futam miért sziklás-köves pályákon zajlik…

És hogy miért lenne jó ott élni? Mert bár dolgoznak, a legtöbb török embert kereskedni vagy szolgáltatni láttuk. A kereskedés kellemes időtöltés számukra, invitálják az érdeklődőket, majd egy hangulatosat alkudoznak és valószínűleg napi néhány vevő elég a szükséges dolgokhoz, a megélhetéshez. A klima mondjuk elég durva, olyan páratartalommal, hőmérsékletekkel, amihez nem vagyunk szokva, de a vége felé már nem volt olyan rettenetes. Ilyen munkatempó mellett, mosolygós és jó kedélyű emberek között, jó hangulatban meg lehet szokni ezt is.

Vasárnapra kitaláltam, hogy a szállodánktól „nem messze” lévő dzsámit lefotózom. Ez busszal nem volt akkora távolság, de a délelőtti napsütésben, árnyék nélkül gyalogolva már komolyabbnak tűnt. Közben bazársorokon mentem keresztül, majd egy km-t a pusztaságban, az út mentén a következő faluig, de végre odaértem. Mert dolmus éppen nem járt arra. Sok képet csináltam, megérte elgyalogolni oda, de visszafelé már nem vállaltam az utat, a faluban körbenéztem, majd leültem egy árnyékos helyre és vártam a dolmust, amik akkorra már megkezdték áldásos működésüket. Vissza Sidébe, ahol egy kis gyaloglással egy másik dzsámit és minaretet is fotóztam, és ezután úgy gondoltam, az utolsó nap délutánja már teljen a tengerparton és a vízben, mint az előző napok nagy része.

Este még egy bazársort meglátogattuk, most a következő faluba mentünk át dolmussal és onnan gyalogoltunk vissza, 21 óra után már nem volt olyan dráma ez sem, lassan kellemes hőmérséklet uralkodott a tengerpart mellett. Kis vásárolgatás, egy boltnál megkínáltak dinnyével, addig amíg a srác megtudakolta, hogy mi az a zene ami szólt, mert az érdekelt minket és megkérdeztük, (sajnos ilyen cd-t nem találtuk sehol) majd pakolás, hiszen a hétfő reggel már az indulás jegyében telik majd.

Eljött az utolsó reggel, összeszedtünk és pakoltunk mindent, még egyszer megnéztük a nagy vizet, leültünk egy kis időre az előtérben, majd reggeli és jött értünk a busz. Repülőút haza Pestre, ahol jóval hűvösebb várt bennünket, de ez kellemes volt. (29-30 fok) Ja és az időzóna ismételt változása, amit csak pihenéssel lehetett átvészelni hétfőn délután és este… :o)

Nos, ennyi volt a mi első kis utunk-nyaralásunk Törökországban. De megfogadtuk, visszajövünk még ide... :-)