Nagyon vissza kell gondolnom, mikor voltam utoljára rallye versenyen, mint néző. Néhány éve talán, ha visszanézném a fotókat, amiket akkor készítettem, kiderülne az időpont, de végül is nem ez a lényeg. Akkor Eger környékén a három körből kettőt néztünk meg és úgy döntöttünk, ez nem köt le annyira, hogy maradjunk. Pedig régebben, a 80-as, 90-es években szinte mindenhol ott voltunk, ahol beindítottak egy versenyautót, de sok minden változott azóta.
Most a Székesfehérvár Rallye volt az a verseny, ami közel is volt, időben is megfelelő, mert nem ütközött más programmal, vagy csak jó szervezés kérdése volt az egész részünkről, minden esetre kitaláltuk, hogy megnézzük a futamot. Na erről a versenyről van néhány gondolatom és persze néhány fotóm, ha érdekel, olvass a "tovább" gombra kattintva...
Időben indultunk, hiszen a mezőnyt mindig szerettem teljes egészében látni, akkor lehet összehasonlítani, ki hogyan autózik, hol mit csinál és akkor látszik jól, hogy egyesek miért gyorsabbak a többieknél. Fordítsunk egy kicsit ezen, mások miért lassabbak azoknál, akik gyorsan mennek.
Egy kicsit keveregtünk, így végül is nem oda jutottunk el, ahova terveztük, és az első kör legelejét le is késtük, viszont találtunk egy jó nézői helyet a Csákberény-Kőhányás szakaszon, ahonnan kis gyaloglással több mindent lehetett látni. Lassítót, egyenest, aszfaltos erős kanyart vagy egy tempósabbat is, valamint egy kis dobálós murvás szakaszt, szóval volt miből válogatni.
A parkolási lehetőség közel volt a gyorsaságihoz, a nézők autói és a gyorsasági szakasz közötti rövid szakaszra csak azok tudtak autóval bemenni, akik valamilyen belépővel rendelkeztek, média, MNASZ vagy egyéb jogosultsággal. De így sem kellett hosszan gyalogolni, néhány perc meg a friss levegőn, az erdőben épp kellemes is tud lenni. :-)
Mikor régen versenyekre jártunk, mindig megnéztük a kis kategóriákat is, hiszen mindenhol van olyan versenyző, akiért érdemes ott maradni, aki profi módon használja ki az autóját, az utat és tényleg versenyzik. Ha Ők nem lennének, akkor néhány csoda-autón kívül nem is lenne mezőny. De szerencsére vannak és tényleg jobban látszik Náluk az akarat, a küzdés, mint sok esetben a nagy kategóriákban.
A mezőny ahhoz képest, ami "régen" volt, nagyon megfogyatkozott. Az autók durvábbak, komolyabbak és sokkal drágábbak, a versenyzők nagy része azonban nem igazán siet, úgy tűnik, sokan csak azért autóznak a versenyen, mert itt lehet zárt pályán versenyautóval menni a nézők előtt és ezt Ők is meg a támogatóik is szeretik. Náluk a lendületautózás, ami régen annyira tetszett a nézőknek megszűnt, átvette a helyét a biztonságosan hosszú fékezés, lassabb kanyarodás és erőből kigyorsítás. De a nézők nem erre kíváncsiak... Szerencsére azért jó néhányan vannak, akik meggyőzően vezetnek és tényleg versenyeztek a stopperrel. :-)
Hoppá, nézők. A rendező egy nagyon profi ötlettől vezérelve nem kért belépőt a gyorsasági szakaszokon, mert sokakat ma már ez is vissza tart a rallye versenyektől. Úgy gondolták, bárki számára elérhető legyen a futam, jó is volt az ötlet, csak megdöbbentem, mikor beértünk egy nézői pontnak nevezett helyre és ott közel 50 embert láttunk a versenypálya mentén. Ennyi lenne manapság az a "tömeg", aki kíváncsi a versenyre?
Sajnos igen. Mondhatjuk, hogy van internet, ahol minden eredmény, minden hír azonnal látható, mondhatjuk azt is, hogy a sok-sok fotó és videó majdnem mindent átad azoknak, akik már csak a monitor előtt ülve kíváncsiak a ralira, de valahol azért az mégsem olyan, mint ott állni, várni az autókat, hallani a hangjukat és látni, ahogyan elhaladnak az ember előtt. Utána pedig marad egy kis illat (vagy szag) és átlagosan egy perc a következő színes, hangos autóig. Ezt a hangulatot, az élményeket, az ismerősőkkel való találkozást és a sztorikat, beszélgetéseket nem lehet monitor előtt ülve átélni...
Sok ismerőssel találkoztam. Jó érzés volt régi versenyzőkkel, régről ismert emberekkel, komálósokkal beszélgetni. A komálósok azok, akik fanatikusan rajongtak a raliért és annak idején ezt a sportot arra a szintre emelték, ami miatt ma is életképes. Nélkülük életképtelen lenne ez a sport, nélkülük az árokba csúszó autó a verseny végéig ott maradhatna, a versenyzők kilométereket autózhatnának egy biztató intés, egy lelkes nézői "csápolás" nélkül. De ott vannak és ameddig van lehetőség vagy esély a tovább haladásra, biztatják, segítik a versenyzőket. Megdöbbentő, milyen helyekről képesek kiszedni a versenyautót, ha az kicsúszott a gyorsasági szakaszon vagy hogyan tudnak rajongani azokért, akik szépen autóznak, ezt Ők szívükkel és minden energiájukkal meg is teszik.
Nem könnyű elmesélni, anno milyen érzés volt, mikor Salgótarjánban legurultunk a dobogóról egy hihetetlen embertömeg középpontjában és ahogy mentünk ki az első gyorsaságira a körversenyre, a város főútja mellett mindkét oldalon még kb. egy-másfél kilométeren keresztül tömött sorokban álltak az emberek az út mellett. Vagy mikor a körversenyen, Kazáron vagy más népszerű gyorsasági szakaszokon nézők sorfala között autózhattunk. Ehhez ott kellett lenni a versenyautóban. :-) Ilyet csak a VB filmekben lehet látni, a régi rali VB világa volt ez és elmondhatatlan, leírhatatlan, milyen jó is így versenyezni. Ma ezt nem nagyon tudják átélni a versenyzők, mert nincs ennyi ember sem a rajtnál, sem a célban, sem a gyorsasági szakaszok mentén.
2016-ot írunk, már az űrből is lehet kommunikálni a földön maradtakkal, mindent látni fentről, alig van olyan pontja az országnak, ahol ne lehetne mobil telefonnal kommunikálni, vagy másik kontinensen élő emberekkel is lehet csevegni. Itt azonban mégsem tudták megoldani, hogy egy 21,3km-es szakaszt átrádiózzanak a rendezők, így azok, akik versenyezni akartak rali 2-ben és a historic mezőnyben, vagy megnézni az Ő versenyzésüket, ezen gyorsaságin ezt nem élhették meg, a rádiólánc hibája miatt a második körben a mezőny etapként gurult végig a leghosszabb szakaszon. Persze a versenyzők a frekventáltabb helyeken próbáltak a nézőknek egy kis műsort csinálni, de ez mégsem olyan, mint amikor sisakban, a másodpercekkel harcolva megkísérelnek a lehető leggyorsabban a célba érni. Sajnáltuk Őket, mert egy jó játékot vettek el Tőlük, ráadásul a teljes táv több, mint negyedét emiatt nem teljesíthették versenytempóban.
Szinte mindenkinél van valamilyen fényképezésre alkalmas eszköz. Néhány ember természetesen komoly fotós felszereléssel áll az út mentén, Ők valamelyik médiának vagy internetes oldalnak fotóznak általában, néhányan közülük versenyzőknek vagy maguknak. Jellemzőjük, hogy amint az autó elhalad előttük, azonnal megnézik a fotót, amit készítettek. Azaz fotókat, amiket majd otthon a számítógép előtt kissé, vagy éppen nagyon komolyan retusálnak, feljavítanak, módosítanak, így elveszik pont az a régi élmény, mikor valakinek sikerült egy jó fényképet csinálnia egy kattintásból az analóg fényképezővel. Mivel a digitális fotózás már teljesen más, mint anno a negatívra fényképezés, nem igazán van meg az a beállítás, az a készülődés, ami a fénykép elkészítését megelőzi, hiszen az elektronika dolgozik, na és megszűnt az a várakozás, amíg a negatív, majd a fotó a laborálás eredményeként láthatóvá válik. Aki ma fotózik, az kattint sokat, aztán majd ezekből kiválasztja azt, amit addig retusál, javít, változtat és módosít a számítógépen, míg egy jól sikerült kép hatását nem kelti vele.
A többi néző telefonnal (meglepő, milyen jó képek készülnek így, mutatok is itt egyet, barátom fia, Péter csinálta) illetve mindenféle kategóriájú fényképezővel áll az út mentén és megörökítik a látottakat, hogy aztán ezek a fotók felkerüljenek az internetre vagy megnézhetőek legyenek egy-egy élménybeszámoló során. De a lényeg, hogy ha valaki jó helyen jókor csinál valamit a gyorsasági szakaszon, ma már nagy eséllyel viszont láthatja ezt az interneten... :-)
Sajnálom azokat, akik kiesnek a versenyből, akár vezetéstechnikai, akár műszaki hiba miatt. Mindkettő kerülhet sok pénzbe és kerülhet kevésbe, csak éppen az autó nem tudja folytatni a versenyt, emiatt ott és akkor számukra befejeződik egy futam. Tudom milyen érzés, hiszen néhányszor átéltem magam is, olyankor összedől egy világ az emberben, hiszen olyanná válik, mint a kisgyerek, akinek elvették a játékát, pedig még nincs itt az ideje. Nem csak a pénzről van szó, amit bele öltek a versenyautó felkészítésébe, a nevezésbe, a pályabejárásba és magába a versenybe, hanem az elmaradt élményekről, az autózásról, egy-egy jól sikerült fordulás vagy féktáv és a jól teljesített szakaszok utáni érzésről, a célba érkezés öröméről. Ezt mind-mind ki kell hagyni ilyenkor, marad helyette a gond, a probléma, amit persze a következő futamig meg kell oldani. Na meg persze a fogadalmak, hogy ezt majd legközelebb másképp fogják csinálni.
És akkor nem beszéltünk még a szervizcsapatról, akik szívvel-lélekkel azon vannak, hogy az autó a célba érkezzen. Számukra is rossz érzés, mikor tudják, az autó megállt, ma már nem fog "lábon" a célba érni.
Amit néztünk, arra azt mondom, érdemes volt utazni, autózni érte egy kicsit. (ennyit még igen) Sajnáltuk, hogy olyan szünetek vannak a mezőnyök között is és a körök között is, amit sokan nem szeretnének kivárni, nálunk ennek esett áldozatul a Power Stage szakasz is, mert már mi sem vártuk meg az utolsó gyorsaságit. Végül is néhány élménnyel feltöltődve tértünk haza.
Azt gondolom, mindenki másképp lát egy-egy eseményt. Én így láttam ezt, de egy dolog biztos, jövőre ha úgy alakul, azért ismét kinézek valamelyik közeli gyorsaságira. :-)
És remélem, találkozom megint nagyon sok ismerőssel, láthatom a versenyzőket, érezhetem az autók illatát és hallhatom azt a hangot, amiért jó kint állni a gyorsasági szakasz mellett időnként. Sokan tudják, miről beszélek, a többieknek pedig javaslom, egyszer éljék át az élményt, amit egy rali nyújthat...
Hazafelé még készítettünk képeket, mert az út mentén feltűnt egy metrókocsi, ami csak úgy elő tört a föld alól... :-)
További fotók a facebook oldalamon találhatóak a versenyről...
