Azért ezt a megjegyzést szeretném is tisztázni, mert kétértelmű.
De talán nem véletlenül írtam így... :-)

Ehhez elmesélem a történetet az elejétől a végéig.

Az egész úgy kezdődött, hogy kb. 10 éve kitaláltam, fel kellene újítani a lakásomat, amiben élek már közel 15 éve, de ehhez nem állt rendelkezésemre a megfelelő összeg. A terv komoly volt, úgy találtam ki hosszú tervezések után, hogy a négy főfal megmarad és belül mindent átalakíttatok, hogy olyanná váljon, ami az én elképzeléseim szerinti. Egy későbbi bejegyzésben majd elmesélem a felújítás folyamatát is, fotókkal illusztrálva, itt most csak a pénzügyekről írok.
A pénz hiánya nagyon komoly problémát vetett fel. Vagy nem lesz olyan a kész lakás, amit szeretnék, vagy nem készül el gyorsan, vagy nem lesz semmi sem a tervekből és marad minden a régiben. Ezek egyike sem tetszett, viszont van egy barátom, az akkori ELLA Bankban dolgozott mint tanácsadó, így elmentem hozzá és a segítségét kértem.

A kérdésem az volt első sorban, hogyan lehet ezt a tervet megvalósítani. Számítások, kalkulációk, a jövedelmem vizsgálata és egyéb lépések után eljutottunk oda, hogy van rá esély, ráadásul jó konstrukcióban és az akkori anyagi helyzetemnek tökéletesen megfelelő részletekkel, szóval bele vágtam. A CHF alapú hitel volt a legszimpatikusabb, arra esett a választás, az első időszakban volt olyan is több alkalommal, hogy csökkent a törlesztőrészlet, az árfolyamváltozás olyan kellemes eredményt hozott. 

A lakásfelújítás kész lett ebből, bár egy komoly részlet hiányzott, mivel nem tudtam már a konyhabútort beépíttetni, de minden más hibátlanul elkészült. Örömmel költöztem be a felújított lakásba, majd a következő hónaptól elkezdtem fizetni a törlesztő részleteket. Minden happy volt...
A hitelemről beszéltem ismerősöknek és barátoknak is, közöttük többen voltak, akik érdeklődtek, hogy esetleg lehetne-e nekik is pénzhez jutni így, felújítás, átépítés, vásárlás céljából? Bekísértem Őket a fiókba, beszéltek a lehetőségekről, az elképzeléseikről és többüknél az volt a válasz, hogy van lehetőség a céljaik elérésére.
A barátom pedig mondta, hogy ha ez így van és szeretném, ha nem csak dolgoznék, hanem lenne kézzel fogható eredménye is, akkor szerződjek le a bankkal, mert van lehetőség külsős partnerként hitel-ügynökként dolgozni, így az általam behozott ügyfelek után jutalékot kaphatok sikeres szerződés esetén. Tetszett az ötlet, leszerződtem a pénzintézettel és bár nem sűrűn, de vittem érdeklődőket a fiókba, segítettem az ismerőseimnek a papírok összeszedésében, az ügyek intézésében, majd pedig mikor megkapták a hitelt, ami a céljaikat közelebb hozta hozzájuk, a számlámon megjelent a jutalék összege a banktól.  

Idő közben egy családi esemény történt, apu halála után a háza eladásakor kapott összegért öcsémmel kerestünk Pesten egy lakást, amit közösen megvásároltunk, felújítottunk. Hangulatos kis lakás, szép és főleg jó elrendezésű volt, a felújítás után nem volt kérdés, ezt kerestük hónapokon át. Ez befektetésnek is jó ötlet volt mindkettőnk szerint, ezért mikor később öcsém kijelentette, hogy el szeretné adni a lakást, azaz a rá eső összegre szüksége volna egy komolyabb saját lakás-projekt elindításánál, el kellett döntenem, mit tegyek. Eladjuk a lakást, de a feléből nem sok mindent tudok csinálni, ellenben a pénz hamar elfogyhat, vagy veszek fel hitelt és hosszú távon gondolkodva a lakás hasznosítása után azt fizetem, majd a futamidő lejárta után lesz egy komoly érték a kezemben. Emellett döntöttem, ismét banki történet, ismét az általam ismert banknál, és a folyamat végén a lakás fele a banké lett, azaz jelzáloggal terheltem meg a lakást, CHF alapon természetesen, hiszen akkoriban ez volt a legjobbnak és a legstabilabbnak tűnő lehetőség. Mindenki arról beszélt, a frank nagyon stabil, így nem kell tartani árfolyam ingadozástól. Még a közjegyző is ezt mondta, a banki szakemberek és általában a közvélemény szerint sem volt várható rossz irány a pénzpiacon. 
Így már volt 2 CHF alapú hitelem. Ezeket tudtam fizetni, mondhatom azt, hogy a futamidőt és a törlesztőrészleteket úgy állapítottuk meg, hogy azzal ne legyen a későbbiekben probléma. 

Minden részletet időben, pontosan utaltam, jó ügyfél voltam a banknál, ezért egyszer felhívtak és megkérdezték, hogy nem szeretnék-e egy olyan szabad felhasználású hitelt, ami sok mindenre adna lehetőséget, tudják van két lakás a tulajdonomban, így van rá fedezet is, szóval gondolkodjam el az ajánlaton.
Mit csinál az, aki lazán kezeli a dolgokat és úgy érzi, ezzel a hitellel most meg tud valósítani pár olyan elképzelést, amit eddig csak dédelgetett...? Igen, ezt tettem, rábólintottam a harmadik hitelre is. Ez is CHF alapon ment, de az akkori árfolyam és törlesztőrészletek mellett úgy számolgattam, hogy még ha kicsit drágulna is, a rendelkezésre álló bevétel fedezetet nyújt erre, így gyorsított bírálattal meg volt a harmadik.
Mert ahogy mondani szokták, három a magyar igazság...

Nos, az igazság pillanata igazából akkor jött el, mikor egyszer csak csúnyán megmozdult a pénzpiac, elkezdtek "válságról" beszélni, a törlesztőrészletek pedig növekedni kezdtek. Hű, erre senki sem számított akkoriban, azt gondolom, váratlanul érte az embereket az a fajta változás, amit nem sokan tudtak kezelni. Először kicsit, aztán nagyobbat drágultak a törlesztő részletek és végül a számításaimból rájöttem, hogy ez a folyamat előbb-utóbb oda vezet, el fogom bukni a lakások egyikét. Na ezt nem akartam, így azonnal neki álltam hirdetni azt, ami nem állt olyan közel a szívemhez, néhány ingatlanos is segített ebben, közel egy hónap múlva egy kedves lány és a papája bele szeretett a lakásba, így meg volt a vevő. Furcsa érzés volt eladni a lakást, amit előtte úgy gondoltam, megalapozza az idősebb koromban szükséges nyugdíj kiegészítést, de most az árából a hiteleimből kettőt be tudok zárni. Ha bele gondolok, a hitelek drágulása miatt nem is volt más reális megoldás a helyzetemben, annyival több pénzt nem tudtam volna tartósan elő teremteni, így a legkevésbé fájó verziót választottam. 
Kettő hitelt kifizettem és ami tartozásom maradt, az kezelhető volt számomra, az már nem jelentett problémát.  

A hátralévő években rendszeresen fizettem a törlesztő részleteket, csökkent apránként a tőke is, szóval belátható közelségbe került a pillanat, mikor már nem lesz adósságom. Hű, vártam ezt a percet. 
Időközben (és most kerülném a politikát, bár ebben a témában nehéz ez) mindenféle ígéret érkezett, ami miatt bizalommal tekintett a jövője felé sok ember. Aztán jött a végső döntés arról, hogy akinek régebbi hitele fut még, az egy konkrét árfolyamon számítódik át forintra, akinek lejárt, visszafizetett hitele van, az pedig az elszámolások során kap vissza a bankjától több-kevesebb pénzt.
Tudtam, hogy van egy hitelem, ami fut, így azt számolgattam, hogy ha ezt lezárják, a visszajárót megkapom, akkor mostanában le is zárják a hitelemet, esetleg még pénzt is kapok vissza. Bár azt, hogy mennyit, az emberek többségével együtt én sem tudtam kiszámolni. De a lényeg az, hogy nem lesz tartozásom, gondoltam én.

Egy szép hajnalon (mert ezek után az tényleg szép volt) a bankszámlámra ránéztem és láttam, megjelent rajta két komolyabb összeg azzal a szövegezéssel, hogy "törvényi elszámolás miatti jóváírás". Hogy ez mit jelent, azt sejtettem, a pénz ami érkezett, elég meggyőző és komoly volt. Bár ha bele gondolok, hogy mennyit sumákolhatott ezek alapján a bankszektor, akkor az nem egyszerű, de valahol a pozitív gondolkodás szerintem fontosabb, így örültem a megérkezett forintoknak, sőt hamar meg is lett a helye, néhány aktuális és komoly fizetni való kijött ebből még aznap...
Egy barátommal beszéltük meg a részleteket, Jani nagyon komolyan foglalkozik a témával, hiszen saját hitelük miatt Ő is érdekelt, pár gondolatával bele tette a fülembe a bogarat, hogy ha egy élő hitelem van, akkor miért jött két pénz, ha pedig a két lezárt hitelemre fizetett a bank ennyit, akkor még hátra van a jelenleg is futó törlesztésem... 
Jó, gondoltam, ez majd kiderül. Néhány nap múlva újabb pénz érkezett ugyanezzel a szövegezéssel a számlámra. Valószínű, ez a harmadik aktuális hitel lezárása, most már összeszedtem a papírjaimat és bementem az ügyfélszolgálatra, hogy tisztázzam, hogy is állunk. A hölgy annyit közölt mosolyogva és kedvesen, hogy ez a pénz elkölthető, ennyi járt vissza, a futó hitelt a bank lezárta, a harmadik összeg az a visszajáró volt, amit a lezárás során már nem kellett betörleszteni a tartozásba. A levelet majd ezekről megkapom április végéig, de a pénzt már most utalták, úgyhogy vidáman jöttem ki a bankból, tudtam, hogy ez számomra egy nagyon jó hír volt. Jó érzés ez. :-)  

Szóval ezért írtam az elején, hogy hiteltelen vagyok...

Azt nem mondom, hogy soha sem lesz a későbbiekben hitelem, de az biztos, hogy megfogadom a tanácsot és csak olyanra veszek fel, ami valóban más módon nem elérhető. És fontos, hogy a törlesztőrészleteket pedig stabilan, biztosan tudjam majd fizetni. Vagyis nagyon meggondolandó, mikor, milyen célra, mennyi időre és mennyit, de inkább ne kerüljön sor erre. Mert normálisan gondolkodva az ember nem lép ugyanabba a hibába, főleg nem idősebb fejjel, amit anno elkövetett... :-)

Okurcalar

Megint nyár, megint egy utazás. Törökországot néztük ki ismét úti célnak, mert egyszer már jól éreztük magunkat ott és reméltük, hogy idén sem csalódunk. Persze csomagolással és a repülőúttal kezdődött minden és a fényképező mindenhol nálam volt, ahol volt téma… :-) 
2007-et írunk.
Több olyan részletet nem írok meg, amit a Side-i nyaralásunkról készült beszámolóban már elmeséltem Törökországról, javaslom, ha van ideje és türelme az olvasónak, akkor nézzen rá arra a bejegyzésre is. Meg majd később a többire, mert ahogy lesz időm, teszem fel a beszámolókat. Ebben a beszámolóban azok a gondolatok vannak, amik ezzel az utazással kapcsolatban maradtak meg emlékként. 

A repülőn egy hirtelen ötletből kiindulva megkérdeztem, hogy van-e lehetőség a pilótafülkéből készíteni néhány fotót arról, mit látnak a pilóták a repülés közben? A válasz konkrét "nem" volt, ezt sejtettem, de azt az ajánlatot kaptam, hogy adjam oda a fényképezőt, csinál pár fotót nekem a másodpilóta. Megköszöntem, elkészültek a képek, az egyiket meg is mutatom. És mivel a felhők felett nekem tetszett, amit láttam és a szárny mellett ültünk, így én is fényképeztem pár kockát az utazás alatt.
Megérkeztünk Antalyába, onnan közel 90km-re volt a szálloda, ahol ezt a hetet eltölthettük, így egy kis buszos út következett. Útközben házakat, szállodákat, boltokat és egyéb érdekességeket nézegettünk, és vártuk, hogy megérkezzünk a szállodába, hogy elkezdődjön az "igazi" nyaralás. 

Voltak nagyon szép és komoly házak is, meg olyanok is, amik kissé düledeztek, sok helyen a pusztaságban is egy-egy tanyát lehetett látni. Építkezés szinte mindenhol volt, sok helyen még nem voltak készen a házak, de az első szintet már lakták, a többi még várt arra, hogy elkészüljön. Mint az egy beszélgetés során kiderült, ha egy épületet bevakolnak és befejeznek, azonnal adókötelesé válik, ám addig, míg nincs teljesen kész, nem kell fizetni érte. Nem volt véletlen, hogy az épületek jelentős részénél látszott, ezt a munkát majd folytatják valamikor. 

Érdekesség volt a benzinár, ami közel 500Ft/liter, (2,9 új török líra, de ahol turisták vannak, ott bármelyik boltban a dollárt és az eurót is lazán elfogadják, korrektül átszámolva azt az ottani pénzre, sőt sok helyen az árak mindhárom pénznemben láthatóak) miközben a jövedelem nem igazán lépi túl a hazait, sőt az esetek többségében alatta marad.

A közlekedés személy szerint nekem nagyon tetszett. A kresz-táblák és lámpák csak tájékoztató jellegűek, azaz ha pl. egy piros jelzésnél máshonnan nem jön senki, akkor simán átmennek, ám ha valaki megáll, a mögötte érkezők is megállnak és várnak, nem dudálnak, vagy a várakozót egyszerűen kikerülik, ha jobban sietnek nála. Viszont ha jelezni akarják, hogy már zöld a lámpa, vagy hogy közelednek, alapból a dudát nyomják, mint ahogy akkor is, ha pl. a kis buszok, amik a városi közlekedést és a települések közti közlekedést megoldják, látnak lehetséges utast az út mentén. Rövid dudálás jelzésképpen, sehol sem halható az itthon oly meghatározó hosszú dudaszó. Vannak buszmegállók, ennek ellenére akárhol megállnak a „dolmusok”, azaz a helyi kisbuszok, iránytaxik, ha valaki fel vagy le szeretne szállni, a menetdíj pedig nagyon olcsó, egy 30km-es útért 2 eurót kellett fizetni. Az útvonal mindig az ablakba kihelyezett táblákon volt feltüntetve.

Okurcalar, Galeri Hotel. Ez a szálloda volt az cél, már vártuk, hogy megérkezzünk. A Galeri Hotel honlapja alapján láttuk és az életben is olyan volt, amit vártunk, sőt…
Egy nagyon pici dolog volt, ami elsőre elgondolkoztatott, az erkélyről a szomszéd szálloda medencéjét láttuk, hatalmas és nagyon jónak tűnő, beleéltük magunkat, hogy az a mi szállodánkhoz tartozik, de kiderült, nem. Mert a két szálloda között növénnyel befuttatott kerítés volt, a tengerpartnál pedig minden szálloda bejáratánál volt egy-egy ember, aki figyelte, ki megy be, és annak milyen karszalagja van, mivel megérkezésünkkor kaptunk egy műanyag szalagot a kezünkre, amivel a szálloda minden szolgáltatására jogosultak voltunk és látható volt, hogy oda tartozunk… De csak abba a szállodába volt ez érvényes, ahol kapták a nyaralók.

És amit mi a szálloda medencéjének gondoltunk az erkélyről: 

A széf az egyszerű, de tiszta és kellemesen berendezett, felszerelt szobában az eddigi legésszerűbb megoldással készült, adtak egy kis kulcsot, amit be kellett helyezni belülről a széf ajtajába, majd beírni egy saját kódot és így azzal lehetett nyitni, zárni, amíg a kulcs benne volt belülről. Így nem kellett a kulcsra vigyázni, csak nem volt szabad elfelejteni a számkódot. persze megnyugtattak, ha szenilis valaki, azért a szálloda karbantartója ki tudja nyitni a széfet külön kérésre. :-)
A szálloda tengerpartja kavicsos-homokos volt, alapból gyorsan mélyülő víz és kavics volt mindenhol, de a hullámok és az egész tengerparti hangulat most nagyon megtetszett, nagyon sok fényképet csináltam itt. 

Egyelőre ennyit a vízről… :-)
Több napot a tengerparton töltöttünk vagy a szálloda medencéjénél, a pihenésnek ez nagyon jó és kellemes módja volt. Néhány magyar nyaralóval is megismerkedtünk, örültünk a találkozásoknak és a beszélgetéseknek Velük. Az első nap megtapasztaltuk, hogy a szálloda kis színpadán esténként változatos műsort csinálnak az animátorok, hol zenés-táncos, hol embereket foglalkoztató bingo-show és természetesen műsorszámok, hol pedig a szálloda szépét vagy párját választották meg, poénos és kedves ötletekkel fűszerezve a műsort. Volt, hogy srácok is lánynak öltöztek és volt, hogy a szombat esti műsor kedvéért egy profi török társulatot hívtak meg, akik bemutatták a helyi táncokat, doboltak és igazi hangulatot csináltak, majd a műsor végén késdobáló számmal zártak. Mindez azt gondolom, a szálloda 5 csillagának volt köszönhető, és vacsora után, ha nem akartunk máshova menni, jó volt leülni és kicsit kikapcsolódni a medence melletti színpadnál.

Manavgat
Szombatig nem nagyon mentünk távolabb a szállodától, pihenéssel telt az idő, de akkor reggeli után egy Manavgat-ba induló dolmusra szálltunk fel, hogy azt a várost és a látványosságokat megtekintsük. Az első, amit terveztünk megnézni, a vízesés volt, a dolmus-állomáson kedvesen teával kínálták az utasokat, akik vártak valamelyik buszra, majd pár perc múlva elindult a „wasserfall” feliratú kisbusz, útközben a városban összeszedve mindenkit, aki abba az irányba tartott.

Manavgat nem nagy város, így hamar átértünk rajta, út közben már tudtuk, mi lesz az, ami tetszett és visszafelé meg fogunk nézni egy kis gyalogtúra keretein belül. Odaérve a célállomáshoz hamisítatlan török hangulat és egy bazársor várt bennünket, benne természetesen egy gözlemét sütő néni, egy ember aki üvegdíszeket készített, sok kereskedő és vendéglátós, valamint maga a látványosság, a vízesés. Nem óriási, ennek ellenére nagyon szép, a környezet is csodálatos, úgyhogy nem kis időt töltöttünk el itt nézelődve, fotózva.

Visszafelé a városban megálltunk a folyónál, ahol sok hajó volt, amivel akár sétahajózásra is mehettünk volna, de nem tettük, helyette sétáltunk egy kicsit az utcákban, a boltok között.
Mindenki kedves, segítőkész volt, tudják, hogy a turistákból él ez a vidék, így bárkihez nyugodtan fordulhattunk, ha kérdésünk vagy gondunk volt, nézelődésünk alatt pedig szinte minden boltba és vendéglátó helyre invitáltak. A kínálat mindenhol komoly, szinte bármennyi pénzt el lehetett volna költeni, de uralkodtunk magunkon. :-)

A házakon feltűnt, hogy minden tetőn napelemek vannak, így is használva azt az energiát, ami alapból van Náluk egész évben, valamint hordókban gyűjtik a vizet, amit aztán a nap felmelegít. És a tetők nagy részén szatellit-antenna is volt.
Az építkezések is jellemzőek erre a környékre, a házak többsége színes és bár egyszerű, de mégis stílusos. 

Visszatértünk a dolmus-végállomásra, ahol megkérdeztem egy embert, de mivel nagyon semmilyen nyelven nem beszélek, így kézzel-lábbal és rajzolva, hogy a város nevezetességéhez, a négytornyú dzsámihoz melyik busszal tudunk eljutni, mire mondta és mutatta, hogy csak gyalog. És mivel nagyon értetlenül nézhettem, kivezetett az épület mögül, elmutatott egy irányba és azt mondta, 500 méter a házak között és ott vagyunk. Abból az irányból jöttünk, igaz két utcával feljebb, így ezért nem vettük észre, de nem is nagyon figyeltük, hogy merre lehet a szép épület. Egy ásványvizet vettünk magunkhoz, ami természetesen mindenhol kapható, majd elindultunk, hogy egy kis sétával eljussunk a dzsámihoz. 

A bejáratnál azon hölgyek részére, akik nincsenek megfelelően öltözve, kendő és hosszú szoknya van kitéve, belépni csak mezítláb szabad, de a szőnyegre nem is volna az embernek szíve rálépni. A belső tér szépen festett, mintás és óriási volt, az épület már kívülről is pazar látványt nyújtott, a hangulata pedig magával ragadott minket is. A modernséget a hátsó sarkában található közért jelentette, a környezetében pedig lakóházak voltak, amitől pedig igazán különleges volt az épület, az a négy minaret volt a négy sarokban. Megint sokat kattintottam, mert volt mit megörökíteni. És bár fáradtak voltunk, a nap rettentő erővel sütött, ezt a látványosságot kár lett volna kihagyni.

Szombat este több szállodánál is tűzijáték volt, nálunk pedig a komoly műsor mellett olyan vacsorával készültek, ami minden eddiginél komolyabb volt, mind megjelenésben, hiszen a medence partján szervírozták az ételeket, mind választékban, bár egy alkalommal sem volt olyan, hogy azt éreztük volna, valami elfogyhat.
Nagyon sokféle étel közül lehetett minden alkalommal választani, egész nap bármit lehetett inni a szálloda több pontján, szóval az ellátásra semmi panaszunk nem lehetett. Mindig úgy ettünk, hogy választottunk egy-két fajta ételt, majd a végén sütiket és gyümölcsöket hoztunk az asztalra, mindig nagyon finomak voltak ezek.
Este pedig megint műsor, mint minden este… Az animátorok közvetlenek, barátkozóak és vidámak voltak, nap közben a nyaralók között szerveztek poénos, de jó programokat és vetélkedőket, mindenkihez volt egy jó szavuk. Naplemente után pedig az esti műsorral foglalkoztak, hol Ők csináltak programot, hol segítettek a külsős meghívott előadóknak.

És ha már az evésnél tartok, kicsit elkanyarodva az estétől meg kell említenem a reggelit, ami hasonlóan nézett ki, mint ami a medence partján volt este, csak az étteremben tálaltak. Ami nekem nagy kedvencem volt, az a 10 féle lekvárral megpakolt asztal, ami között pl. a rózsalekvár meglepő, de nagyon finom élmény volt számomra. Minden nap kóstoltam kettő fajtát, és a nyaralás végére fel tudtam állítani egy dobogós listát a számomra legjobbnak találtakból. Szubjektív vélemény, de mivel szeretem a lekvárokat, minden reggel kíváncsian kóstoltam meg ezekből kettőt. Mondanom sem kell, a "rendes" reggeli befejezéseként.

Alanya
Vasárnap ez a város volt az irány, kimentünk a szálloda elé, perceken belül érkezett egy kis busz, rajta a felirat, Alanya a végállomás. Dolmussal közlekedtünk, mert egyrészt szabadok voltunk az időbeosztást tekintve, és nem kellett így "kötelező" bevásárló körútra menni a csoporttal, másrészt annyi időt tölthettünk el és ott, amennyit és ahol csak akartunk. És ez a szabadság a nyaralás egyik fontos része. :-) Út közben egy helyen a rendőrök egy sávra terelték a forgalmat és egy-egy közlekedőt kiválasztottak ellenőrzésre, ám ennek nem esnek áldozatul a dolmusok, viszont a szűkítés pont jó megoldás volt arra, hogy senki se haladjon el gyorsan előttük. A városközpontig vitt a busz, ott volt a dolmusok állomása, onnan néhány perc gyaloglással lesétálhattunk a kikötőbe. Egy hadihajó elkerítve, valamint rengeteg turistahajó, amikre folyamatosan érkeztek a csoportok, hogy egy kis kirándulást tegyenek a tengeren. Ennek része volt egy barlang, a vár és a város megtekintése, valamint egy kis fürdőzés azok számára, akik ezt választották a nyílt tengeren. Mi ezt kihagytuk, helyette saját kis sétát tartottunk a város egy részén.

A tenger kék volt, a nap rettentő melegen sütött, pedig még csak kora reggel volt, így ismét vizeket vásároltunk, hogy folytathassuk a városnézést. 

A várba nem vitt busz, csak taxi, nem kis alkudozással jutottunk el oda, hogy már reálisnak tartsam a viteldíjat, ami egyébként 7 euró volt, a kb. 7-8 km-es útra. A taxisok kis műsort adnak elő, hogy ez nekik mennyire nem jó üzlet, de amikor elindul az ember, távozik a kocsitól, azért még mindig változik az ár, hiszen tudják, a következő sofőr majd belemegy az alkuba és akkor ugrott az üzlet. Megérte, a várból hihetetlen kilátás nyílt az egész városra, a tengerre, de maga a vár is nagyon érdekes volt. Láttuk a „török nagy falat”, ahogy egy ismerősöm nevezte, 7 km hosszú a vár fala a hegyen.

A tenger nagyon kék, csendes és szép volt, a várban rengeteg növény és sok szép virág tette emlékezetessé a látványt.

Lefelé az út egy részét gyalog tettük meg, láttunk kedves kis utcákat, manufaktúrákat, ahol vásároltunk is és nézelődtünk is sokat. A kézművesek ott helyben készítik portékájukat, amiket meg lehet vásárolni. Itt nem nagyon lehet alkudni, de azért egy ésszerű határon belül van rá mód, ha nem csak egy valamit vesz az ember, az árak pedig nagyon barátságosak. 

A kirándulás végén még vásároltunk a városban egy kicsit apró ajándékokat, na meg csokit és egyéb kis meglepetést néhány rokonnak, barátnak, majd visszaindultunk a szállodába. A dolmusok végállomásán bár tájékoztató tábla sehol sincsen, van viszont néhány „szervező” ember, akik eligazítják az utazókat, melyik buszt érdemes figyelniük, hol keressék a nekik megfelelő járatot.

Hétfőn a strandolásé volt a fő szerep, este pedig egy török estre mentünk. A helyszín a három évvel ezelőtti Ali Han Karavánszeráj, itt pihentek meg nagyon régen a karavánok utazói és ez volt az a hely, ahol pár évvel ezelőtt is nagyon jól éreztük magunkat. A műsor teljesen más, a fellépők is és most sem csalódtunk. Fergeteges előadás, népcsoportok tánca és hastánc, amiben meglepetésként egy fiú is fellépett és bizony helyenként azt mondtuk, jobban táncolt, mint a hastáncos nők. A közönségből is felhívtak néhány embert a műsoruk végén, akikkel poénos együtt táncolást próbáltak megvalósítani, ami persze inkább mulatságos volt, mintsem komoly tánc, de a műsor ezt kívánta. Mellé egy kellemes vacsorát kínáltak, svédasztalos megoldással, szóval az este nagyon kellemesen telt.

A megvásárolható koktélok mellé egy dvd-t is adtak, amin az egész műsor visszaidézhető ismét. Mi nem ittunk koktélt, de a műsor végén az asztalnál ülő orosz csoport úgy ugrott fel és kezdett el tolakodni a kijárat felé, ahogy azt az ételekkel teli asztalnál is tették, hogy ott maradt egy dvd az asztalon. Miután senkinek sem kellett és ki volt fizetve, gondoltam egyet és nem hagytam ott. (A történethez tartozik, hogy haza érve itthon kölcsön adtam egy ismerősnek, hogy megnézhesse a hastáncos műsort a dvd-n, de az ő autóját ellopták, benne a lemezzel, szóval könnyen jött, könnyen ment, ahogy szokták ezt mondani)

A műsor után visszatértünk a szállodába, de elalvás előtt még lementünk a tengerpartra, ahol a szél miatt elég komoly hullámokat láttunk, a tenger moraja meg nekem nagyon tetszett. Itt lehetett érezni, hol az erő és hogy „azért a víz az úr”…
Másnap is megnéztük a nagy vizet és természetesen este fotóztam a naplementét, ami lehet, hogy időnként kicsit giccses fotótéma, de nagyon szép élőben is, meg talán képen is…

Az utolsó nap is a tenger volt a fő téma, megint sokat fényképeztem, nem kis hullámok jöttek ki a partra és az egyik annyira erős volt, vagy talán én álltam rossz helyen és rosszul, túl közel a vízhez, hogy elragadta az egyik papucsomat. Azonnal elvitte és mivel döntenem kellett, a fényképező vagy a papucs, hagytam inkább a papucsot, arról nem beszélve, hogy nem vagyok nagyon biztos úszó, így magamat nem akartam a tengerbe vetni. :-) Bosszúból utána dobtam a másikat is, amit többször visszahozott a partra, de hogy miért csak egy papucs kellett a tengernek, arra a titokra nem jöttem rá. De egy „szerencse” volt közben, találtam egy fémpénzt, igaz, értékét tekintve nem ér fel a papucs árával, egy rubel volt a kavicsok között. Emlékként ez is jó lesz. 
A végén sikerült ráerőltetnem a papucs párját is a nagy vízre, sokadszor dobtam be, ha már a másikat nem adta vissza, így már mindkettő bent ringatózott a hullámokon, tőlem kb. 50 méterre.

A helyi nők egy része teljes öltözékben van egész nap, meglepő volt számomra, ez a fátylat, teljes testet takaró ruhát és szoknyát vagy nadrágot jelent, de a kezük is többnyire csuklóig fel van öltöztetve. Még a fürdőzésnél sem vetik le ezt, miközben a férjeik, a gyermekeik egy szál gatyában pancsolnak.

A végére még maradt egy pár kép vegyesen, pl. Alanyában egy szórakozóhely előtt nappal is hab van a szökőkútban, a boltokban férfiak részére is kínálnak ékszereket (a boltos sikítva rohant ki az üzletből, hogy nem lehet fotózni, de gyorsabb voltam, mint Ő és addigra már kattintottam), rengeteg helyen árulnak különböző arany ékszereket, az utcákon nagyon szép és színes virágok voltak mindenhol, a hastáncműsor előtt pedig minden vendéget lefotóztak egy török népviseletes „basával”, és az evvel a fotóval díszített tányért aki akarta, megvásárolhatta. 

Egy lakópark a hegyoldalban, dzsámik mindenhol és sok-sok érdekesség, látványosság, jó szívvel javaslom mindenkinek, hogy látogasson el Törökországba. A nyaralás ára is kedvező és nagyon a turistákra alapoznak a tengerparti településeken, így aztán szerintem mindenki jól érezheti magát ott. De térjünk vissza a fotókra… 

Az utolsó kép egy szövőszékről készült, amivel a helyi asszonyok nagyon szép terítőket készítenek.

És a nyaralás során megtudtuk hogy „Magyarisztán” török terület volt régen, csak elszakadtunk, de mivel ez a 150 év az Ő több ezer éves történelmükben nem nagy idő, így pl. ezt a korszakot az iskolákban nem is tanítják. Nálunk azért igen, és egy kicsit másképp… :-)

Az utolsó napot ezek után pihenéssel, napozással és strandolással töltöttük, este elalváskor a hullámokat láttam és hallottam csukott szemmel, de nagyon kellemes így elaludni, másnap pedig egy kiadós reggeli után összecsomagoltunk, még tettünk egy rövid sétát a vízparton, majd indultunk haza felé. A buszos út is, a repülés is sokkal gyorsabbnak tűnt, mint odafelé, hamar megérkeztünk, egy hét után már győzött a honvágy és jó volt itthon lenni. Na meg az a tény is meghatározta ezt a haza indulást, hogy csak ennyi időre fizettük be a nyaralást... :-) 

A mai történet főszereplője Ács József, aki nekem mindig is Ács Úr vagy "az öreg".
A rendező az élet...

Jó néhány dologban segítettem Neki, éreztem, hogy Ő az aki ezt értékelni tudja és magában is nagyon hálás, ezt ki tudta mutatni, meg tudta köszönni. Kölcsön adtam neki a tv-met is, mivel nem használtam, Neki meg az új tv előfizetése miatt nem volt jó a régi kis készüléke, szóval próbáltam mindenben segíteni, amiben csak lehetett. Életöröm és vidámság költözött vissza a hétköznapjaiba. Szívesen tettem, örömmel töltött el, hogy láttam a jó hangulatát. 

A kezelőorvos elmondása alapján tudtam, hogy ez a mostani állapota visszafordíthatatlan és bár ki nem mondták, de nem biztattak és nem bíztak a komoly javulásban. Olyan nehéz elhinni és elfogadni, nehéz látni, hogy valaki, akivel előtte néhány nappal még a jövőjéről beszélgettünk és tele volt életkedvvel, most tehetetlenül fekszik a kórházi ágyon, gépek vigyázzák minden lélegzetvételét, minden reakcióját és haldoklik. Volt néhány alkalom, mikor meglátogattam és úgy tűnt, felismer engem, néha még egy-egy mosolyt is láttam az arcán, de amit mondani akart, az nem volt érthető. 
A kórházi kezelés közel egy hónapja alatt az ott dolgozók gondoskodása ellenére láthatóan romlott az állapota, voltak napok, amikor már nem is vett róla tudomást, hogy valaki ott van mellette. Az orvossal időnként konzultáltuk, egy nap azt mondta, nem tud mit tenni, néhány nap múlva át fogják vinni egy rehabilitációs osztályra, amit elfekvőnek is nevezhetünk. És mivel olyan hozzátartozója nincs Ács Úrnak, aki elérhető volna, így szociális munkásra bízzák a további sorsát, hétfőn lesz a napja, hogy átszállítják egy másik intézménybe, mert intenzív ápolásra már nincs szükség. 
Ezen a pénteken, az orvossal történt beszélgetés után egy kicsit több ideig voltam Nála a kórteremben a szokásosnál, leültem és néztem azt az embert, akinek már csak a teste volt a kórházban, a lelke és a tudata valószínűleg már nem. Nagyon furcsa érzés volt, hiszen pár hónapja ismertem, de mégis egy olyan ember feküdt az ágyon, akivel ez idő alatt nagyon sok mindenről beszélgettem és akinek sikerült valamit visszaadnom abból az életkedvből, amit Ő már nem tudott magától megtalálni. Talán pont ezért találkoztunk akkor a lépcsőházban...?

Ács Úr 69 évet élt, ezzel a szál virággal emlékeztem rá legutóbb a fonyódi mólónál...

Egy olyan bejegyzést írtam most, ami sokak számára hihetetlennek tűnik, mégis megtörtént velem. Nem gondoltam volna, hogy egy rövid beszélgetés vagy egy így megismert ember mennyire meghatározza majd a következő fél évet és azt hiszem, soha sem tudhatjuk, hogy valami, amit ma megteszünk, vagy éppen nem, mit változtat a jövőnkön... 

Fordulnak a kockák és egy teljesen új esztendő kezdődik. Nekem tetszik a dolog, mert ilyenkor ígérget és fogadkozik az ember, főleg magának, de sokszor másoknak is, aztán ha van ereje, kitartása, akkor ezeket meg is tartja.

Nos én teszek néhány fogadalmat, és remélem időm, energiám, kitartásom lesz ezt betartani. Hogy miket...?
Könnyű lenne azt mondani, hogy felteszek egy felsorolást és minden benne szereplő dolgot megtartok, de nem, a fogadalmak egy része úgyis saját magunknak szól, rajtunk múlik. Maximum ha megtörténik, ha beteljesedik, akkor elmondhatja az ember, hogy igen, ezeket megcsináltam. 
Szeretnék egy év múlva úgy visszatekinteni a mostani fogadalmaimra, hogy teljesültek vagy teljesítettem azokat, meg vannak és jól érzem magam. 

Ugyanezt kívánom azoknak is, akik olvassák a blogbejegyzéseimet. Most egy ígéretet teszek, sok olyan témát fogok ebben az évben érinteni, ami érdekes lehet, ami remélem tetszeni fog Nektek...
- autósport
- üzlet, munka
- utazások
- gondolatok és visszaemlékezések 
- makettezés, hobbi
- és persze ami eszembe jut és azt gondolom róla, szívesen írok róla.
Szóval aki időnként visszanéz ide, vagy feliratkozik az értesítésre, hogy minden új bejegyzésről üzenetet kapjon, remélem találni fog olyat, amit szívesen néz, olvas... :-)

Most csak annyit kívánok, hogy teljesüljenek az álmai mindenkinek, persze nekem is, és természetesen tegyünk meg mindent azért, hogy valóra váljanak a 2015-ös terveink, vágyaink és elképzeléseink. Aranyozzuk be ezt az évszámot magunknak és azoknak, akik fontosak számunkra.

Boldog Új Évet Kívánok!

Kis összefoglaló, miközben közeleg az éjfél, bár még csak délután van... :-)

Mi is történt ebben az évben? Próbálom a fontosabbakat összeszedni. 

- A cég, amit vezetek, amiben dolgozom, amit építgetek szép lassan, de stabilan, láthatóan fejlődik. Ennek jele, hogy már több Társasház lakóközössége választott engem és bízzák rám azt a feladatot, amit a házuk működtetése jelent. Találtam egy olyan tevékenységet, ami tetszik, amit szívesen csinálok és ahol megkapom azt a visszajelzést a munkámmal kapcsolatosan, amiért érdemes ezt csinálni. Van ennek egy határa, amit egy ember tud végezni, de látom a fejlődés lehetőségeit és a jövőt. Szóval azokhoz tartozom ebben az országban, akik jól érzik magukat a munkájukkal, és nem is igazán tekintem ezt munkahelynek. :-)
Természetesen ennek az elvárásnak meg kell felelni, azon vagyok én is, hogy a lakóknak, tulajdonosoknak olyan társasházakat üzemeltessek, ahol jól érzik magukat, ahol látják, van értelme néha egy kicsit több energiát bele fektetni ötletekbe, mert ez által fejlődik a ház. Persze vannak elmaradások is (tudom, ez nem jó dolog, de az igazsághoz hozzá tartozik és tudom, miben kell fejlődnöm) de ezeket nagyon rövid időn belül megoldom, aztán tényleg minden úgy fog haladni a medrében, ahogy azt szeretném én is, szeretnék a lakók is. 

- Dolgozgatok még egy másik területen is, az a pénzügyi szektor, életbiztosításokról és lakástakarék-pénztári szerződésekről beszélgetek ismerősökkel, néha az általuk ajánlott emberekkel. Egyre egyszerűbb a helyzet, mert mindenki érzi és tudja, hogy milyen jövő vár ránk, hogy a nyugdíjas helyzet nem lesz jó és nem lesz megnyugtató, így főként arról kell beszélgetni az emberekkel, hogy milyen lehetőségei vannak ennek a rendezésére és megalapozására. Mert van megoldás, a világon már nagyon sok helyen működik az az életút, amit ott alkalmaznak, elég csak megnézni a nyugdíjas turistacsoportokat és lemásolni azt, amit nálunk fejlettebb pénzügyi kultúrájú országokban tesznek az emberek. Nekik olyan anyagi hátterük van, amit ma itthon is meg lehet teremteni, egy ésszerű és jó gondolkodással, na meg egy kis takarékossággal.
A lakáskassza pedig egyszerű, 30%-ot ad az állam a megtakarított pénzhez, amit a futamidő végén fel lehet használni nagyon sok féle ingatlannal kapcsolatos célra. Ennyit nem nagyon tud egyetlen törvénytisztelő befektetés, vagy bankbetét sem hozni, ingatlanra pedig mindenkinek szüksége van. Vagy vásárlás, vagy felújítás, vagy korszerűsítés, vagy simán csak a gyermeke, házastársa részére egy vásárlás lehet a cél. Év vége felé végeztem el a tanfolyamot, aminek birtokában el tudom kezdeni ezen a területen is a munkát. És látok benne fantáziát, nem is keveset. 
Örömmel beszélgetek erről bárkivel, mert a tapasztalatom az, hogy egyre többen saját kezükbe akarják venni a sorsukat, nem kívánják azt rábízni másra, nem szeretnének idős korukban szembesülni azzal, hogy a régebben működőképes állami védőháló már igen csak szakadozott, sérült.

- Az élet más területein is alakulnak a dolgaim. 
Mint sok más embernek, nekem is van egy hitelem, erről majd egy későbbi bejegyzésben bővebben is írok. A lényeg, hogy néhány hónap múlva ez befejeződik, miközben valamennyi pénzt vissza is kell majd kapnom a banktól a törvényi szabályozások szerint, szóval egy nagy teher véget ér, ennek nagyon örülök. A lakásom pedig most már egy kicsit sem a banké, hanem teljesen az enyém, ez azért jó érzés. Függetlenül attól, hogy deviza alapon ment és nagyon sokba került, egy dologra azért hangsúlyt kell fektetni, enélkül nem tudtam volna azt a komoly felújítást megvalósítani, ami elkészült. Erről fogok majd egy bejegyzést írni 2015-ben, sok képpel, mert szerintem észre vehető a változás a lakásban és jó érzés egymás mellé tenni a képeket, hogy milyen volt, milyen lett... 

- Van egy gyűjteményem, ami ebben az évben látványosan fejlődött. Ez a kollekció egy területtel kapcsolatos, a Martini márkával. 
És a cég promóciós játékának hazai fordulóját megnyerve lehetőséget kaptam egy hosszú hétvégére Olaszországban, ahol nagyon jól éreztem magam, és örülök, hogy annyi ember segítségét megkaptam ehhez az utazáshoz, annyian segítettek, hogy közel kerülhessek egy álomautóhoz. Maga a Porsche nem sikerült, de az utazás, az élmény, és sok-sok barát, sok-sok ismerős és ismeretlen ember segítsége nagyon jó érzéssel tölt el. 
Mivel erről sokat írtam régebben, így akit ez érdekel, csak görgessen régebbi bejegyzésekhez, akit pedig a vitrin érdekel, nem sokára fogok feltenni egy komplett összefoglalót róla. 

- Sokan szoktak ilyenkor év végén a visszaemlékezéseik során gondolni egészségre, pénzre, barátságra, kapcsolatokra. Nos, én is megteszem ezt.
Egészség terén abszolút jól érzem magam, egy-egy gyors lefolyású megfázáson kívül nem beszélhetek problémáról. Ami "az én koromban" jó hír... :-) Na de nem komolytalankodom, valóban orvoshoz csak nagyon ritkán megyek, évi egy alkalommal kontrollra egy régebbi műtét miatt, és ott is mindig az a párbeszéd zajlik le az orvos és köztem, hogy "minden rendben van, egy év múlva találkozunk".
Pénz, na ez az a terület, ami mindenkinél kérdőjeleket hoz fel, nálam is. Lehetett volna többet, jobban dolgozni, eredményesebben vagy másképpen csinálni valamit? De a végeredmény mindig az egy ilyen elemzésnél, hogy amennyi energiát, időt szántam erre, annak megfelelően hozott jövedelmet, ezért nem sírok, nem dicsekszem, nagyjából kellemesen alakultak a dolgok. Persze a jövőre nézve vannak nagy elképzelések, így valahol majd változtatni kell ezen is, de ezen majd januárban gondolkodom, ma már tényleg csak visszatekintés az, amit csinálok. És azt mondhatom, azért nem alakultak rosszul a dolgaim.
Barátság. Na ez már keményebb téma, hiszen van mindenkinek néhány barátja, és vannak olyan ismerősei, akik ezen a határon mozognak, hol bele illenek a barát-kategóriába, hol nem teljesen. Nálam is vannak így páran, de ez talán így természetes, azt gondolom mindenki változik, én is. Ennek megfelelően mozognak a besorolások is, talán én is ennek megfelelően változom egyes emberek megítélésében. Remélem, nem tettem idén olyat, ami miatt valaki számomra fontos ember most nem néz jó szemmel rám.
Kapcsolat, ez a legtisztább és legegyszerűbb kérdés, hiszen idén már több, mint 13 éve ismerjük szeretjük egymást Ritával, jó együtt lenni és ezt az állapotot szeretnénk megőrizni még nagyon sokáig. Teszünk is érte sokat és szívesen, ez a titok, hálás vagyok érte, hogy Ő is így gondolja. :-)

És most már csak néhány óra hiányzik ahhoz, hogy elkezdődjön az új esztendő, a maga titkaival, örömeivel és minden mással együtt, amitől majd emlékezetes lesz. Nézzük meg, milyen lesz ez az év és várjuk bizakodva, tervekkel és elképzelésekkel, hogy aztán 365 nap múlva ne csak én, hanem azok is, akik olvassák a bejegyzéseimet, elmondhassuk, 2015 jó év volt. :-) 

Boldog Új Évet Kívánok Neked, aki most olvasod ezeket a sorokat! Legyen ez az év számodra is olyan, amilyet magadnak el tudsz képzelni és kívánom, hogy ez teljesüljön is 2015-ben...