Idén 14. alkalommal gyűlnek össze olyan legendák San Marinoban, akik és amik a rallye-t kedvelők szívét garantáltan megdobogtatják. Autók, versenyzők és egy nagyon jó hangulatú rendezvény...
Már több éve terveztem, hogy egyszer oda utazom, hiszen több barátom is mesélte, ez egy életre szóló élmény. Ebben az évben néhány barátommal meg is valósítottuk ezt az álmot. Így visszagondolva azt mondhatom, hogy megérte 1000 km-t autózni San Marinoig ezért a néhány napért. A világ egyik legkisebb országa pár napig a legnagyobbak közé emelkedik. :-)
Ha kíváncsi vagy, miket láttunk, olvass tovább...
Szerda reggel indultunk. A főváros ébredezett, az emberek elindultak a munkahelyükre, mi pedig négyen San Marino felé vettük az irányt. Eleinte úgy terveztük, hogy többen megyünk, de ahogy ez már nem egyszer megtörtént, ahogy közeledett az időpont, szépen lassan elkezdtek elkopni a többiek. A végére így csak négyen maradtunk, mi viszont tényleg kíváncsiak voltunk arra, ami ott zajlik és amiről eddig mindenki, aki járt a Rallylegend-en, nagy lelkesedéssel mesélt. Nagyon sok ember utazik a versenyre itthonról is.
Az út hosszú, az autópálya unalmas, de bíztunk benne, hogy amit ott látunk, azért érdemes ennyit autózni. Este felé értünk Riminibe, ahol a szállásunk volt, egy gyors de hangulatos pizzázás, ha már Olaszországban vagyunk és aztán alvás, hiszen reggel valami nagy dolog fog történni.
Gépátvétel... Ez mindig is olyan pillanata a versenynek, amivel elkezdődik a nagy esemény. San Marino nem túl nagy hely, így mindenhol parkoló autók, szervizcsapatok, versenyautók voltak a város központjában. A hely, a feeling azonnal megérintett minket. Kiszálltunk az autóból és bármerre néztünk, olyan versenyautókat láthattunk, amik gyerekkorunk óta megdobogtatják a szívünket. Nagyon sok rajongó nézelődött már ezen a napon is a városban. Elő a fényképezőgépekkel és máris mentünk, hogy ebből az élményből minél többet megörökítsünk. A csapatok készülődtek a gépátvételre, olyan autók voltak megérinthető távolságban, amik közül jó néhányat eddig csak videókon láttam.
A gépátvétel központja egy sportcentrumban volt. Miután sok mindent megnéztünk kint és kíváncsiak voltunk, mi zajlik a kerítésen belül, megvettük a belépőket. Karszalagot kaptunk és ezzel már mindenhova bemehettünk. A bejáratnál aztán azonnal bele botlottunk sok olyan sátorba, ahol rallye témában minden kapható volt. Modellek óriási mennyiségben, na ez nem kicsit szívügyem, azonnal elkezdtem keresni, mi az ami még a gyűjteményemből hiányzik. Sikerült találnom olyan Martini-s versenyautót, ami eddig nem volt meg, így már nem térek haza üres kézzel. :-)
Na meg persze voltak még rallye könyvek, pólók, ajándéktárgyak és minden más, ami ehhez a sporthoz és a legendákhoz kapcsolódik. Gyakorlatilag nehéz lenne olyat keresni, ami itt nincsen. Volt még pl. könyves pult több száz különböző ralis könyvvel. Ha a pénztárca engedi és van rá igény, akkor bizony van miből válogatni.
A műszaki átvételre nem lehetett bemenni, de előtte minden látható volt. Az adminisztratív átvételen minden induló megjelent, az autogram vadászatra és a fotók készítésére ez nagyon jó alkalom volt. A program persze nem csak arról szólt, hogy a versenyautókat meg lehet nézni, hanem bizony nézelődés közben simán bele lehetett botlani világbajnokokba és olyan versenyzőkbe, akiknek a neve és személye számunkra egyet jelentett azzal a sporttal, amit szeretünk, régebben szerettünk.
Érdekes program, amikor a színpadra sok ismert versenyzőt meghívtak, sztorizás, a végén autogramosztás, nagyon jó érzés volt látni Őket. Egy kicsit visszamentünk az időben, látszott rajtuk, hogy már jó néhány évet eltöltöttek az autósportban, de másnap kiderült, azért Ők nem felejtettek el autót vezetni. :-)
Első nap este még egy kicsit elmentünk San Marinoba nézelődni, a város hangulata, a vár tetszett, onnan fentről körbe nézni csodálatos volt. Erről készítek majd egy másik bejegyzést...
Másnap "shakedown" reggel, azaz teszt azok részére, akik az éles autózás előtt akarnak menni néhányszor egy zárt pályán. Itt lehet beállítani a technikát, kicsit a navigátorral még jobban megtalálni a ritmust és itt lehet újra megmozgatni az autót, az izmokat, a reflexeket. Ezen sokan részt vettek, már itt látható volt, hogy rengeteg ember lesz a versenyen.
Már péntek délelőtt - helyenként a régi rallye versenyeket idézve - a jobb kanyarokban az út szélén már sorfalat álltak a nézők...
Délután zárt parkoló, Parc fermé a focipályán, ahol mindenki megnézhette az autókat. Rengetegen készítettek fotókat azoknál a versenyautóknál, ami nekik tetszett. Én sem voltam kivétel, néhány autónál bizony megdobbant a szívem. Vagy mondhatom azt, hogy nagyon soknál...? :-) Ezek a csodák ott voltak kitéve, az emberek az álomautók között ámultak, áhítattal nézelődtek, leírhatatlan volt a hangulat.
A napot esti, éjszakai gyorsaságik zárták. Hideg volt, erre nem nagyon voltunk felkészülve, de az autók miatt ez nem annyira tűnt fel. Egy rendező zseblámpával segít a sötétben botorkálóknak, de ugyanakkor rendet is tart, senki sem maradhat az út szélén. Amit mond, azt a nézők betartják, a hangulat jó és a látvány visszaidézi azokat a régi versenyeket, amikor még éjszaka ment a mezőny a pályákon.
Az "igazi" verseny másnap délután kezdődött. A műsorfüzet és egy kis szerencse segítségével egészen közel jutottunk a gyorsaságihoz. Időben és könnyen oda találtunk, ahogy az eső is megtalálta ezt a helyet és néha esett, néha nem, de amikor igen, akkor nem volt könnyű fotózni. Ezt a rendezők is megnehezítették, amikor a mezőny előtt még távolabb terelték a nézőket, szalagoztak, rendezkedtek, olyan helyről is elküldtek mindenkit, ahova a fizika mai ismeretével nem csúszhat ki versenyautó. Próbáltak mindent a lehető legbiztonságosabban megszervezni, hiszen rengeteg ember volt a gyorsaságik mentén és helyenként tényleg az emberek sorfala között zajlott a verseny. Idő közben megérkeztek a nyitóautók is, máshol előfutónak hívják Őket. Ennek célja, hogy az embereket felkészítsék arra, hogy nem sokára kezdődik a verseny és érkezik a mezőny. Ők sok esetben látványosan, szépen autóznak, a hangulatot ezzel meg is teremtik a mezőny előtt.
A szakadó esőben voltak akik szépen és bátran közlekedtek, volt néhány versenyző, aki hibázott, Ők megforogtak, kicsit össze is törték az autóikat előttünk, amit sajnáltam. De a verseny már csak ilyen...
Este megnéztük a körversenyt. Még világosban értünk oda, de mire kezdődött a gyorsasági szakasz, már besötétedett és lámpasorral jöttek a versenyautók. Ez a körgyorsasági egy gyár területén zajlik, háromszor mennek el a nézők előtt. A percenkénti rajtolásnak köszönhetően szinte mindig van mozgásban lévő autó a nézők látómezőjében. Hihetetlen élmény a lámpafény, a hangok, a csúszkálások és úgy összességében a folyamatos verseny. Itt nem is nagyon fotóztam, néztem ahogy zajlik a verseny és bizony ez olyan élmény, amit érdemes látni. A legkomolyabb az volt, mikor Paddon elhaladt előttünk, természetesen úgy keresztben, ahogy az a klasszikus rallye felvételeken látszik, de ugyanakkor nagyon gyorsan, mire az egyik néző nem tudott uralkodni magán és kettétörte a combján az esernyőjét. Nem hitte el, amit látott, de voltunk még páran így ezzel. Néha úgy nézett ki a dolog, a fizikát nem ismerik ezek a versenyzők. A következő körben pedig még gyorsabban és még látványosabban teljesítette a kört a Hyundai... :-)
A harmadik napra két gyorsasági szakaszt terveztünk. Egy picit elbizonytalanított minket a tény, hogy reggelizés közben úgy elkezdett esni az eső, ami megdöbbentő volt számunkra. Még az is megfordult a fejünkben, hogy ilyen körülmények között nem megyünk ki gyorsasági szakaszra, hanem inkább haza indulunk. Szerencsére a rajongás felül kerekedett ezen a gondolaton, az eső pedig egy idő után csendesedni kezdett, így ismét San Marino felé vettük az irányt. Nem bántuk meg, mire oda értünk, elállt az eső így ismét versenyt nézhettünk. Az első körben a rajttól kb. száz méterre egy jobbos-balos kombinációban álltunk meg, a korlát mögül figyeltük az eseményeket. Sokan jöttek szépen és látványosan, kattogtattunk a fényképezővel, mert volt látvány. Aztán egyszer csak nem jött több versenyautó, viszont sietve a rendezők, majd mentő indultak el a rajttól, így sejthető volt, hogy ez a kör már etap lesz. Lesétáltunk az időellenőrző állomásra és az ott várakozó autókat, a versenyzőket néztük meg, beszélgettünk magyar indulókkal is. Ahogy telt az idő, egyre biztosabbá vált, hogy nagy a baj, majd jött a hír, a versenynek egy baleset miatt vége, így elindultunk haza felé.
Jövőre 15. alkalommal rendezik meg ezt a versenyt, az ott megélt napok alapján biztos vagyok benne, hogy ismét óriási élmény lesz mindenkinek, aki kilátogat ide. Már haza felé elkezdtünk azon gondolkodni, hogy miként lehetne azon a jubileumi versenyen ott lenni. Csak nem úgy, mint idén, hanem egy matricákkal teli versenyautóval a rajtlistán. De ez még a jövő titka, sikerül-e...
A végére hagytam egy videót, ez volt az a pillanat a gépátvételen, amikor úgy éreztem, jó helyen vagyok, már csak ezért is megérte kijönni és egy kicsit el is szorult a torkom. Igen, az "igazi" versenyautó ilyen, ez a hang pedig bármikor életre kelti a kezemen a szőrszálakat. :-)
További képek a facebook oldalamon láthatóak.
https://www.facebook.com/zsolt.nemeth.796/media_set?set=a.1473239016024628.1073741890.100000156319396&type=3&pnref=story