Németh Zsolt történetei

Nhzsolt

Hiteltelen vagyok...

2015. március 30. - NhZsolt

Azért ezt a megjegyzést szeretném is tisztázni, mert kétértelmű.
De talán nem véletlenül írtam így... :-)

Ehhez elmesélem a történetet az elejétől a végéig.

Az egész úgy kezdődött, hogy kb. 10 éve kitaláltam, fel kellene újítani a lakásomat, amiben élek már közel 15 éve, de ehhez nem állt rendelkezésemre a megfelelő összeg. A terv komoly volt, úgy találtam ki hosszú tervezések után, hogy a négy főfal megmarad és belül mindent átalakíttatok, hogy olyanná váljon, ami az én elképzeléseim szerinti. Egy későbbi bejegyzésben majd elmesélem a felújítás folyamatát is, fotókkal illusztrálva, itt most csak a pénzügyekről írok.
A pénz hiánya nagyon komoly problémát vetett fel. Vagy nem lesz olyan a kész lakás, amit szeretnék, vagy nem készül el gyorsan, vagy nem lesz semmi sem a tervekből és marad minden a régiben. Ezek egyike sem tetszett, viszont van egy barátom, az akkori ELLA Bankban dolgozott mint tanácsadó, így elmentem hozzá és a segítségét kértem.

ella_bank.png

A kérdésem az volt első sorban, hogyan lehet ezt a tervet megvalósítani. Számítások, kalkulációk, a jövedelmem vizsgálata és egyéb lépések után eljutottunk oda, hogy van rá esély, ráadásul jó konstrukcióban és az akkori anyagi helyzetemnek tökéletesen megfelelő részletekkel, szóval bele vágtam. A CHF alapú hitel volt a legszimpatikusabb, arra esett a választás, az első időszakban volt olyan is több alkalommal, hogy csökkent a törlesztőrészlet, az árfolyamváltozás olyan kellemes eredményt hozott. 

chf.jpg

A lakásfelújítás kész lett ebből, bár egy komoly részlet hiányzott, mivel nem tudtam már a konyhabútort beépíttetni, de minden más hibátlanul elkészült. Örömmel költöztem be a felújított lakásba, majd a következő hónaptól elkezdtem fizetni a törlesztő részleteket. Minden happy volt...
A hitelemről beszéltem ismerősöknek és barátoknak is, közöttük többen voltak, akik érdeklődtek, hogy esetleg lehetne-e nekik is pénzhez jutni így, felújítás, átépítés, vásárlás céljából? Bekísértem Őket a fiókba, beszéltek a lehetőségekről, az elképzeléseikről és többüknél az volt a válasz, hogy van lehetőség a céljaik elérésére.
A barátom pedig mondta, hogy ha ez így van és szeretném, ha nem csak dolgoznék, hanem lenne kézzel fogható eredménye is, akkor szerződjek le a bankkal, mert van lehetőség külsős partnerként hitel-ügynökként dolgozni, így az általam behozott ügyfelek után jutalékot kaphatok sikeres szerződés esetén. Tetszett az ötlet, leszerződtem a pénzintézettel és bár nem sűrűn, de vittem érdeklődőket a fiókba, segítettem az ismerőseimnek a papírok összeszedésében, az ügyek intézésében, majd pedig mikor megkapták a hitelt, ami a céljaikat közelebb hozta hozzájuk, a számlámon megjelent a jutalék összege a banktól.  

Idő közben egy családi esemény történt, apu halála után a háza eladásakor kapott összegért öcsémmel kerestünk Pesten egy lakást, amit közösen megvásároltunk, felújítottunk. Hangulatos kis lakás, szép és főleg jó elrendezésű volt, a felújítás után nem volt kérdés, ezt kerestük hónapokon át. Ez befektetésnek is jó ötlet volt mindkettőnk szerint, ezért mikor később öcsém kijelentette, hogy el szeretné adni a lakást, azaz a rá eső összegre szüksége volna egy komolyabb saját lakás-projekt elindításánál, el kellett döntenem, mit tegyek. Eladjuk a lakást, de a feléből nem sok mindent tudok csinálni, ellenben a pénz hamar elfogyhat, vagy veszek fel hitelt és hosszú távon gondolkodva a lakás hasznosítása után azt fizetem, majd a futamidő lejárta után lesz egy komoly érték a kezemben. Emellett döntöttem, ismét banki történet, ismét az általam ismert banknál, és a folyamat végén a lakás fele a banké lett, azaz jelzáloggal terheltem meg a lakást, CHF alapon természetesen, hiszen akkoriban ez volt a legjobbnak és a legstabilabbnak tűnő lehetőség. Mindenki arról beszélt, a frank nagyon stabil, így nem kell tartani árfolyam ingadozástól. Még a közjegyző is ezt mondta, a banki szakemberek és általában a közvélemény szerint sem volt várható rossz irány a pénzpiacon. 
Így már volt 2 CHF alapú hitelem. Ezeket tudtam fizetni, mondhatom azt, hogy a futamidőt és a törlesztőrészleteket úgy állapítottuk meg, hogy azzal ne legyen a későbbiekben probléma. 

news-20090103-10302175-1709710888-d00011f07fce603a38e83.jpg

Minden részletet időben, pontosan utaltam, jó ügyfél voltam a banknál, ezért egyszer felhívtak és megkérdezték, hogy nem szeretnék-e egy olyan szabad felhasználású hitelt, ami sok mindenre adna lehetőséget, tudják van két lakás a tulajdonomban, így van rá fedezet is, szóval gondolkodjam el az ajánlaton.
Mit csinál az, aki lazán kezeli a dolgokat és úgy érzi, ezzel a hitellel most meg tud valósítani pár olyan elképzelést, amit eddig csak dédelgetett...? Igen, ezt tettem, rábólintottam a harmadik hitelre is. Ez is CHF alapon ment, de az akkori árfolyam és törlesztőrészletek mellett úgy számolgattam, hogy még ha kicsit drágulna is, a rendelkezésre álló bevétel fedezetet nyújt erre, így gyorsított bírálattal meg volt a harmadik.
Mert ahogy mondani szokták, három a magyar igazság...

Nos, az igazság pillanata igazából akkor jött el, mikor egyszer csak csúnyán megmozdult a pénzpiac, elkezdtek "válságról" beszélni, a törlesztőrészletek pedig növekedni kezdtek. Hű, erre senki sem számított akkoriban, azt gondolom, váratlanul érte az embereket az a fajta változás, amit nem sokan tudtak kezelni. Először kicsit, aztán nagyobbat drágultak a törlesztő részletek és végül a számításaimból rájöttem, hogy ez a folyamat előbb-utóbb oda vezet, el fogom bukni a lakások egyikét. Na ezt nem akartam, így azonnal neki álltam hirdetni azt, ami nem állt olyan közel a szívemhez, néhány ingatlanos is segített ebben, közel egy hónap múlva egy kedves lány és a papája bele szeretett a lakásba, így meg volt a vevő. Furcsa érzés volt eladni a lakást, amit előtte úgy gondoltam, megalapozza az idősebb koromban szükséges nyugdíj kiegészítést, de most az árából a hiteleimből kettőt be tudok zárni. Ha bele gondolok, a hitelek drágulása miatt nem is volt más reális megoldás a helyzetemben, annyival több pénzt nem tudtam volna tartósan elő teremteni, így a legkevésbé fájó verziót választottam. 
Kettő hitelt kifizettem és ami tartozásom maradt, az kezelhető volt számomra, az már nem jelentett problémát.  

axa-bank-felirat-tf.jpg

A hátralévő években rendszeresen fizettem a törlesztő részleteket, csökkent apránként a tőke is, szóval belátható közelségbe került a pillanat, mikor már nem lesz adósságom. Hű, vártam ezt a percet. 
Időközben (és most kerülném a politikát, bár ebben a témában nehéz ez) mindenféle ígéret érkezett, ami miatt bizalommal tekintett a jövője felé sok ember. Aztán jött a végső döntés arról, hogy akinek régebbi hitele fut még, az egy konkrét árfolyamon számítódik át forintra, akinek lejárt, visszafizetett hitele van, az pedig az elszámolások során kap vissza a bankjától több-kevesebb pénzt.
Tudtam, hogy van egy hitelem, ami fut, így azt számolgattam, hogy ha ezt lezárják, a visszajárót megkapom, akkor mostanában le is zárják a hitelemet, esetleg még pénzt is kapok vissza. Bár azt, hogy mennyit, az emberek többségével együtt én sem tudtam kiszámolni. De a lényeg az, hogy nem lesz tartozásom, gondoltam én.

Egy szép hajnalon (mert ezek után az tényleg szép volt) a bankszámlámra ránéztem és láttam, megjelent rajta két komolyabb összeg azzal a szövegezéssel, hogy "törvényi elszámolás miatti jóváírás". Hogy ez mit jelent, azt sejtettem, a pénz ami érkezett, elég meggyőző és komoly volt. Bár ha bele gondolok, hogy mennyit sumákolhatott ezek alapján a bankszektor, akkor az nem egyszerű, de valahol a pozitív gondolkodás szerintem fontosabb, így örültem a megérkezett forintoknak, sőt hamar meg is lett a helye, néhány aktuális és komoly fizetni való kijött ebből még aznap...
Egy barátommal beszéltük meg a részleteket, Jani nagyon komolyan foglalkozik a témával, hiszen saját hitelük miatt Ő is érdekelt, pár gondolatával bele tette a fülembe a bogarat, hogy ha egy élő hitelem van, akkor miért jött két pénz, ha pedig a két lezárt hitelemre fizetett a bank ennyit, akkor még hátra van a jelenleg is futó törlesztésem... 
Jó, gondoltam, ez majd kiderül. Néhány nap múlva újabb pénz érkezett ugyanezzel a szövegezéssel a számlámra. Valószínű, ez a harmadik aktuális hitel lezárása, most már összeszedtem a papírjaimat és bementem az ügyfélszolgálatra, hogy tisztázzam, hogy is állunk. A hölgy annyit közölt mosolyogva és kedvesen, hogy ez a pénz elkölthető, ennyi járt vissza, a futó hitelt a bank lezárta, a harmadik összeg az a visszajáró volt, amit a lezárás során már nem kellett betörleszteni a tartozásba. A levelet majd ezekről megkapom április végéig, de a pénzt már most utalták, úgyhogy vidáman jöttem ki a bankból, tudtam, hogy ez számomra egy nagyon jó hír volt. Jó érzés ez. :-)  

axa.png

Szóval ezért írtam az elején, hogy hiteltelen vagyok...

Azt nem mondom, hogy soha sem lesz a későbbiekben hitelem, de az biztos, hogy megfogadom a tanácsot és csak olyanra veszek fel, ami valóban más módon nem elérhető. És fontos, hogy a törlesztőrészleteket pedig stabilan, biztosan tudjam majd fizetni. Vagyis nagyon meggondolandó, mikor, milyen célra, mennyi időre és mennyit, de inkább ne kerüljön sor erre. Mert normálisan gondolkodva az ember nem lép ugyanabba a hibába, főleg nem idősebb fejjel, amit anno elkövetett... :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://nhzsolt.blog.hu/api/trackback/id/tr877287815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szamaritánus 2015.03.30. 14:52:57

azt kell mondanom, te magad vagy a hibás.
az első hitelt még megértem, de a másodikat és főleg a harmadikat abszolút nem.
"Mit csinál az, aki lazán kezeli a dolgokat és úgy érzi, ezzel a hitellel most meg tud valósítani pár olyan elképzelést, amit eddig csak dédelgetett...?"
mondjuk NEMET mond. addig nyújtózkodik, ameddig a takarója ér.

NhZsolt 2015.03.30. 15:01:02

@szamaritánus: A mai eszemmel gondolkodva tudom, hogy a harmadik nem kellett volna, de akkor könnyűnek tűnt ez... A második egy kényszerpálya volt, de úgy gondolkodtam, hogy a lakás kiadásával a törlesztés megoldható. Így ha nem változik a helyzet, a hitel kezelhető maradt volna. De nem úgy alakultak a dolgok.
Ma már a tapasztalatokkal a birtokomban a takaró méretére figyelek. :-)

igi1 2015.03.30. 15:01:54

Idő közben egy családi esemény történt, apu halála után a háza eladásakor kapott összegért öcsémmel kerestünk Pesten egy lakást, amit közösen megvásároltunk, felújítottunk.

MIBŐL!? Hiszen emellett fizetni kellett a korábbi hitelt is.

Vagyis

KAMU DUMA MEGINT, merthogy a poszter nem mélyszegénységben élő egyed, ha simán ketten összedobtak egy lakásnyira valót, miközben hitelt fizetett, de konyhabútorra már nem tellett.

Ugyan, hagyjuk a mesét, poszter.

NhZsolt 2015.03.30. 15:04:14

@igi1: Saját hozzászólásodban van a válasz, a ház eladásából származó pénzből lett a közös lakás és annak felújítása. Jó reggelt kívánok! :-)

♔bаtyu♔ 2015.03.30. 15:05:25

A bankrendszerre mi sem jellemzőbb mint az, hogy hétfőn megszavazta a parlament a bankokra érvényes etikai kódexet, pár nap múlva olvashattam itt az indexen, hogy kivonul a Raffisen, mert ellenséges a környezet. (persze nem fog kivonulni, most sem, hanem tudomásul veszi, hogy eddig tartott a jó világ).

Watt25 · http://sablonvalasz.blogspot.hu 2015.03.30. 15:06:18

Őőőőő... Ez a bejegyzés most tulajdonképpen miről is akar szólni?

NhZsolt 2015.03.30. 15:13:20

@Watt25: Biztos, hogy mindenki mást olvas ki a sorokból. Nem szeretném én meghatározni, kinek mit mond a leírt történet, ezt azokra bízom, akik olvassák. Egy biztos, nekem volt az eseményekben tanulság és olyan tapasztalat, ami megváltoztatott sok mindent, amit addig gondoltam a pénzről, a kölcsönről, a hosszú távon gondolkodásról.

lajafix1 2015.03.30. 16:13:16

némi halvány kétségem maradt a levont konzekvenciáról...

Arcade Macho 2015.03.30. 18:04:42

"Még a közjegyző is ezt mondta"

kozjegyzo nalunk az adojogi kerdesekkel nem volt tisztaban, magyarul hianyos volt a tudasa, azt viszont tudta nagyon jol mennyibe kerul a hadisarc amit mirank az allam altal rankver...
süti beállítások módosítása